Varázslatos elmék – Színésznő Down-szindrómával (IV. rész)


"Az emberek azt mondták, soha nem jutok fel a színpadra. Így hát azokra koncentráltam, akik hittek bennem." – Lauren története.


A 19 éves Lauren a „Glee – Sztárok leszünk” című amerikai sorozat színésze. Karaktere a 16 éves Becky Johnson, aki a McKinley középiskola diákja és a pompom csapat tagja. Lauren színésznő, aktivista, remekül főz és csak mellesleg Down-szindrómás.


Lauren Potter 4 évesen kapta az első álló ovációt és imádta!
Forrás: teenidols4you.com



„A harmadik születésnapom előtt elkezdtem táncórára járni „átlagos” gyerekekkel és az első fellépésem négy éves koromban volt. Amikor hallottam az embereket nevetni és tapsolni, tudtam, hogy ez nekem jó! Amikor a teljes tánccsoport visszament a színpadra és leült, én egyedül felálltam és integettem, meg csókokat dobáltam a közönségnek. Ekkor kaptam az első álló ovációmat. IMÁDTAM!”

Lauren 16 éves volt mikor első filmjében, a „Mr Blue Sky”-ban szerepelt. Imádott együtt dolgozni a színészekkel és szerepelni a kamera előtt. Nem sokkal később hívta be a Glee rendezője meghallgatásra. Down szindrómás pompomlány szerepére kerestek embert. Abban az évben Lauren jelentkezett a középiskolája szurkoló csapatába, de nem vették fel. Így hát kapva kapott a lehetőség után és a meghallgatása sikeresnek bizonyult.

A Glee stáb tagjaival Lauren.

„Tudtam, hogy keményen kell dolgozzam, hogy remek munkát végezzek… Három évad telt már el, mióta az álmom valóra vált és még mindig imádok a sorozatban lenni. Szeretem a többi szereplőt, a remek stábot és még mindig imádok színészkedni! De úgy ahogy ehhez a nagy álomhoz is sok apróbb vágyon keresztül vezetett az út, még mindig találok újabb álmokat.”

Jelenleg Down szindrómásoknak segít és harcol a kirekesztésük és bántalmazásuk ellen. „Országszerte beszédeket tartottam a kirekesztés ellenes kampány keretében, ami az AbilityPath.Org-gal közösen zajlik. Most a Defeat the Label-lel dolgozunk együtt és tovább harcolunk a kirekesztés ellen. Így az emberek hallanak róla, hogy a kirekesztés mennyire bántó és hogyan öli meg az álmokat. Beszéltem az USA kongresszusának tagjai előtt egy új álomképről, amiben olyan közösségekben élünk, ahol  mindenkit szívesen látnak és mindenki úgy élhet és járhat iskolába, hogy nem kell tartania bántalmazástól.”

Lauren-nek van egy kampánya Jane Lynch-csel közösen is, aki a Glee pompom csapatának edzőjét játssza. A „stop the use of the R word” kampány a „fogyatékos” szó használata ellen tüntet.

A színésznőnek van egy trükkje is arra, hogyan játssza el Becky Johnson-t. „Azzá az emberré válok, akit játszom. Sokat gyakorlom a szöveget és anyukám segít. Általában azt mondja: 'Azta, minden egyes sort tudsz!'„

Lauren Potter színésznő, szónok, a hátrányos helyzetűek védelmezője és mellesleg Down-kóros. Tiszteljünk meg mindenkit azzal, hogy nem az adottságait helyezzük előtérbe, hanem önmagaként tekintünk rá. Legyen bár kicsi, nagy vagy éppen Down-szindrómás.

Varázslatos elmék sorozatunk további részei:

I. rész
II. rész
III. rész



Szerző: mitugrászLuca - Pozitív Nap


Forrás: gleefan.com, ecorazzi.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Újratalálkozások, akkor-és-most nosztalgiák nagyon híres filmek és sorozatok stábjaival!

Híres filmek szereplői találkoztak évtizedek után újra, te pedig nagyon öregnek érzed magad...

9 hétköznapi ember, aki véletlenül lett Hollywood fényesen ragyogó csillaga

Vannak ismert színészek, akiknek a karrierje nem a hírnevet jelentő színpadon kezdődött. Hétköznapi emberek, hétköznapi foglalkozással, akiket felfedeztek.

10 színésznő, aki nem csak tehetségével, de szépségével is elkápráztat minket - évtizedek óta!

A szépség nem minden, ahhoz, hogy a szórakoztató iparban érvényesülni tudj szépnek, tehetségesnek, karizmatikusnak és legfőképpen felejthetetlennel kell lenned. Mindig.

Ezerarcú vad természet - fotók, melyektől máshogy tekintesz majd a vadonra!

A természetről és a benne lakó ezernyi élőlényről készült fotókat mindenki szeretni. Ki ne tudna eltölteni azzal legalább pár percet, hogy egy bájos kutyakölyök játékáról készült képsorozatot szemlél?

"Annyira emberi" - állatkölykök ruhába bújva egy jobb világért!

Vagy mondhatnánk, hogy "Ez állati!" és tényleg, ha belegondolunk a két kifejezés már-már egymásba mosódott. Tulajdon állatainkat is egyre inkább kis emberekként kezeljük.


NAPI BOLDOGSÁG