Varázslatos elmék - III. rész

Nick Vujicic kezek és lábak nélkül született. Ami számunkra – évtizedek tapasztalatával a hátunk mögött - egy megoldhatatlan szituációnak látszik, ő ezek megoldásával kezdte az életét.


Két lábujjával tanult meg írni.
Születése után azt hitték rövid ideig élhet csak, ám végül az orvosok teljesen egészségesnek találták, szervei működésével nem volt gond. Ausztráliában, Melbourne-ben született és az akkori törvények értelmében - bár elméje tökéletesen ép volt - csak a fogyatékosoknak fenntartott iskolákba járhatott. Két lábujjával lassanként megtanult írni és sarkának segítségével a számítógépet használni. Később megváltoztak a törvények és Nick egy teljesen átlagos iskolába kezdett járni. „Szerettem iskolába járni, és megpróbáltam ugyanolyan életet élni, mint bárki más. A korai iskolai éveimben azonban a fizikai különbözőségem miatt szembe kellett néznem a kivetettség és a megfélemlítettség érzésével."

A vasárnapi iskolában tanultak indították el először a prédikátori pálya felé, bár az út hosszúra nyúlt. Nick eleinte úgy érezte, kizárt dolog, hogy Isten szeretné őt, hiszen ilyen súlyos büntetéssel indította el az útján.

Többször is öngyilkosságot kísérelt meg. Végül mégis az életet választotta, mert egyre inkább érezte, hogy szülei szeretik. Szülei ugyanis eleinte nehezebben viselték a megpróbáltatásokat, mint Nick saját maga.

Idén februárban megszületett első gyermeke Kiyoshi. Forrás: Nick Vujicic


21 évesen döntött úgy, hogy Istennek szenteli életét. Azóta prédikátorként járja a világot. Lelkes szónoklatait döbbenten fogadja a közönség és legtöbbször tapsorkánnal és könnyekkel jutalmazza. Mára teljes életet él, felesége van és idén februárban megszületett első gyermeke, Kyoshi.

Az erő, amit képvisel, példa mindnyájunknak. Ha megoldhatatlannak érzünk egy problémát és elborítana a kétségbeesés, csak egy pillanatra jusson eszünkbe Nick. Merítsünk az erejéből, szívesen adja. Nemsokára Debrecenben tart előadást, aki teheti hallgassa meg!


Az elején látható pár momentum Nick mindennapjaiból is.



Szerző: mitugrászLuca - Pozitív Nap
Forrás: mindennapi.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Videón, ahogy kirobban az öröm egy 11 éves kislányból, amikor megtudja, örökbe fogadhatják

Az amerikai kislány megható reakcióját egy térfigyelő kamera vette fel az iskolájában. "Az őszinte öröm legtisztább megnyilvánulása." Így jellemezte a Utah államban található American Heritage iskola munkatársa a 11 éves lány reakcióját a hírre, hogy nevelőszülei hivatalosan is örökbe fogadhatják.

100 évesen kertet művel és állatokat tart az egykori lágerszakács

Vaskor István- a vidék újságírója, a Sokszinú Vidék magazin munkatársa készített egy csodálatos interjút. Alanya egy olyan ember, akinek élete mindannyiunk előtt példaként lebeghet. Csodálatos interjú kitartásról, élni akarásról, hűségről.

Frida már 52 életet megmentett, most Mexikóban kutat túlélők után

Frida eszméletlen intelligens, érző és kitartó négylábú. Egy hős.

Ilyenek az emberek egy csók előtt és csók után (képriport)

Johanna Siring fotós annak járt utána, hogyan szabadíthat fel egyetlen csók. Nos, így néznek ki az emberek egy csók előtt és csók után!


NAPI BOLDOGSÁG