Az alkotás csodája - Varázslatos elmék I. rész


Stephen Wiltshire mindenki szerint megnyerő személyiség.
Forrás: stephenwiltshire.co.uk


Az autizmus egy rejtélyes állapot. Maguk a tudósok sem ismerik ki magukat igazán. Kicsit emlékeztet a mondásra: Ha Isten becsuk egy ajtót, máshol kinyit egy ablakot. Az autisták gyakran képtelenek igazodni a társadalmi normákhoz, ezáltal bezárva élnek a saját világukban. Se ki, se be.

Ilyen volt Stephen Wiltshire is, míg öt éves korában el nem került egy nyugat-londoni iskolába. Itt vették észre először a rajzolás iránti érdeklődését.

Beszélni is úgy tanították meg, hogy időről-időre elvették előle amit éppen rajzolt, így "kényszerítve" a válaszra. Eleinte csak hangokat adott, de végül is kimondta az első szavát: papír. 9 éves korára tanult meg beszélni.

New York látképe

Stephen kiemelkedő képességű grafikus. Egyedi tehetsége abban rejlik, hogy elméje vizuális képként rögzíti a látottakat (például egy városrészt, vagy épületegyüttest), és ezt képes egy az egyben, emlékezetből megrajzolni, akár hetek múlva is. Gyakorlatilag olyan vizuális memóriája van, mintha az agya egy scannerként funkcionálna, ami nem csak rögzíti a képet, de el is raktározza azt. A világon alig él olyan ember, aki képes erre, Stephennel együtt mindössze négy ilyen tehetségről tudunk.
9 évesen tanult meg beszélni.
Forrás: stephenwiltshire.co.uk


1987-ben ismertették össze Margaret Hewson irodalmi ügynökkel, aki egyengetni kezdte a fiú útját és végül kiadatta első könyvét, Drawings (Rajzok) címmel. Hewson intézte el azt is, hogy Stephen kijusson New Yorkba, ahol hihetetlen szépségű látképeket alkotott. A London Times idézte is akkori szavait: „New Yorkban fogok élni. [egyszer] Már megterveztem a házamat a Park Avenue-ra.”

Hewson segített neki bejutni a komoly hírnévvel rendelkező City and Guilds of London Art School-ba. Többek között festészetből és grafikából is sikeresen lediplomázott. Ugyanebben az időben megtette első nagyobb körútját, hogy más városok panorámáját is megörökítse. Így derült fény egy újabb rejtett tehetségére.

Stephen zenéje

Margaret Hewson így mesélte: "Mikor Moszkvában jártunk sok koncertet hallgattunk, főként operákat, a hotel szobában. Egy este Stephen felállt egy székre és elénekelte a Carment, emlékezetből. Hallotta a TV-ben és emlékezett rá, szinte tökéletesen.”
Hamarosan Evelyn Preston-tól kezdett zenét tanulni. Ő döbbent rá először, hogy Stephen-nek abszolút hallása van, vagyis referenciahang nélkül azonosít bármely zenei hangot.

A tudósok élénk érdeklődést mutattak Stephen kettős tehetsége iránt, ugyanis az autisták általában egy tanulási területen mutatnak kiemelkedő tehetséget. Egy neuropszichológus egy teljes nyáron át tanulmányozta a jelenséget, végül arra jutott, hogy az egész tudományos irodalomban összesen egy hasonló eset létezik.

Eközben Stephen rajzai egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek. A BBC által forgatott Fragments of Genius-ban lefilmezték őt ahogy egy helikopterrel átrepítik London fölött és utána három óra alatt megrajzolja a látottakat. A mű egy tíz négyzetkilométernyi területet ábrázol tökéletesen méretarányosan és részletgazdagon, beleértve 12 történelmi nevezetességet és 200 egyéb épületet.

London látképét egy húsz perces helikopter út után örökítette meg, fejből.
Forrás: stephenwiltshire.co.uk


2005 decemberében húsz percnyi helikopter út után egy hetet azzal töltött, hogy egy tíz méter hosszú rajzot készítsen Hong Kong Victoria kikötőjéről és annak környékéről. Karácsonyi ajándékként ajánlotta a város polgárainak. Mostanáig Frankfurtot, Madridot, Dubait, Jeruzsálemet és Londont rajzolta meg hasonlóképpen. A legutóbbi darab pedig New York volt.

2006-ban II. Erzsébet királynő a Britt Birodalom Rendjének Tagja címmel tüntette ki művészi munkájának elismeréseként. Ugyanebben az évben Anette húga és annak férje segítségével megnyitotta saját galériáját London legöregebb vásárlóutcájában. A galéria még mindig üzemel, és már egy következőhöz keresnek épületet.

Stephen alig egy órát töltött Róma felett, mégis elképesztő panorámát rajzolt az olasz fővárosról. A legapróbb részletekig, vázlat nélkül, hihetetlen pontossággal vetette papírra mindazt, ami a repülés végeztével már kész képként élt a fejében!

Legtöbben úgy gondolnak Stephen Wiltshire-re, mint megnyerő személyiségre, erős humorérzékkel. Boszorkányos pontossággal utánoz híres énekeseket és állítólag beismerte, hogy a szőkéket részesíti előnyben, mint például Jennifer Garth.
Jelenleg Nyugat Londonban él édesanyjával.

"
Ezek a rajzok arról tanúskodnak, hogy komplex perspektívát lenyűgöző rajztudással tud könnyedén közvetíteni. De sokkal fontosabb, hogy megmutatják azt a titokzatos és kreatív képességet, amivel elkapja egy épület érzékenységeit és hangját, tulajdonságait kifejező karakterét. Ez az a zsenialitás ami megkülönbözteti őt, és amivel kiérdemli a művész címet. Gyermekként be volt zárva saját világának börtönébe, beszéd-képtelenül, válasz-képtelenül. Aztán felfedezte ezt az új nyelvet, nevetést, művészetet. Ez egy csoda.”  Oliver Sacks, neurológus, Stephen barátja

Készül Dubai pontos látképe


Szerző: mitugrászLuca - Pozitív Nap
Forrás: stephenwiltshire.co.uk

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Hallelujah - abszolút libabőr, ahogy a 17 éves lány egy kútba énekli ezt a mesterművet! (+videó)

A velencei kútba énekelt daltól mindenki libabőrös lett, aki hallotta, nézd meg, miért!

Keressük a szavakat, de nehezen találjuk - Ilyen jól Jackot énekelni magyar énekest még nem hallottunk! (+Videó)

NÁGInak, azaz Nagy Brigittának az alábbi, szerintünk zseniális Jacko remake-hez, csak egy olyan nap kellett, amikor a hideg miatt egész nap össze volt zárva a géppel...

A kutyának se kellett az Adidasnál ez a reklám, amit egy diák csinált, már bánhatják (+videó)

Egy filmes hallgató szebb reklámot készített az Adidasnak, mint amilyenről azok álmodhatnának, de nem fogadták el! Már bánhatják. mivel valószínű ez lett volna az eddigi legszebb filmje a sportmárkának.

Ebben a varázskuckóban nem csak könyvmolyok kapnak kedvet az olvasáshoz!

Hol lenne jobb végletesen belemerülni a lapokon olvasott világba, s elveszni sorai között, mint egy varázslatos, a világ rohanásától elzárt helyen? Ahol amit olvasunk, az csak a miénk?


NAPI BOLDOGSÁG