Van egy űrkísérleted? - Csinálj videót és töltsd fel a YouTube-ra!

Néhány szerencsés tizenéves hamarosan esélyt kap arra, hogy az általa megtervezett tudományos kísérletet végrehajtsa a Nemzetközi Űrállomás legénysége az űrben.

A YouTube az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val és több más partnerével bejelentette a YouTube Űrlaboratórium létrehozását. Ebben 14 és 18 év közötti diákok tervezhetnek kísérleteket, amelyek közül a legjobbakat végre is hajtják az űrben. A két nyertes pályázatban javasolt kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) 386 kilométeres magasságban végzik el úgy, hogy azokról a videomegosztó portál élő közvetítést ad. A verseny célja, hogy a diákokat közelebb vigye a természettudományokhoz, a mérnöki munkához és a matematikához, valamint segítse kreativitásuk és analitikai készségük kibontakozását.

A YouTube partnere a NASA mellett az európai és a japán űrügynökség, a Space Adventures nevű űrturisztikai vállalat, valamint a Lenovo számítástechnikai cég is. Az egyéni vagy csoportos jelentkezők 2 perces videóikat december 7-ig tölthetik fel a versenyt meghirdető portálra, legfeljebb három kísérlettel lehet pályázni. Az első kör eredményhirdetése 2012. január 3-án lesz, amikor hatvan kísérletet juttatnak tovább a végső megmérettetésbe. A bírálók között olyan nagy nevek is vannak, mint Stephen Hawking asztrofizikus.
Ha készen állsz a kísérlettel irány a hivatalos oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Olyan kincsre leltünk a 80-as évekből, amitől kifekszel: A nap, mit, a hónap poén videója!

No kérem, az aki még emlékszik Jane Fonda lábszármelegítős aerobic-videóira, dobjon el mindent, kincset leltünk...

Ezek 2016 legjobb drónfotói

A Hong Kong-i SkyPixel 2016-os légifotó pályázatára 27 ezer pazar kép érkezett. Ezeket választották a legjobbnak közülük, és a képek láttán erősen elgondolkoztunk, hogy veszünk egy drónt mi is.

Ilyen az igazi sportszellem - félájult testvérét cipelte a sportoló a vb-címért!

A testvérek között lévő kötelék az egyik legerősebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Testvérünkért képesek vagyunk lemondani saját céljainkról is, akárcsak a Brownlee fivérek.

Földi táj egy másik bolygón!

A Naprendszer negyedik bolygója mostanság igen izgalmas felfedezésekkel, gyönyörű képekkel lep meg minket. A Mars felszínén szolgálatot teljesítő Curiosity nevű egység már négy éve rójja az úttalan utakat szomszédunk felszínén.

A riói olimpia egyik legmegindítóbb története

Visszamondta az olimpiát, hogy megmentse a lovát!


NAPI BOLDOGSÁG