Űrverseny Budapesten a Holdra lépésért

Budapesten rendezik a világ egyik legnívósabb technológiai versenyének 2014-ben esedékes, éves találkozóját. A Google Lunar XPRIZE még versenyben lévő csapatai júniusban találkoznak nálunk, hogy kicseréljék a verseny során felhalmozott tapasztalataikat, illetve esetleges terveiket.



Az esemény házigazdája a verseny magyar résztvevője, a Puli Space Technologies, főtámogatója pedig a Design Terminál lesz.

Az XPRIZE alapítvány célja, hogy elősegítse a nagy tudományos áttöréseket, melyek az egész emberiség számára hasznosak. A Google Lunar XPRIZE célja pedig ezen belül az, hogy elősegítse a következő Holdra lépést (amit Moon 2.0-nak is neveznek) azáltal, hogy 30 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első magáncégeket, melyek működő tudományos kutatójárművet képesek a Hold felszínére juttatni.



További képekért, és a teljes cikkért katt a linkre.


Forrás:SzeretlekMagyarország/ Pozitív Nap
Képek: PST/facebook

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Így reagál a kisfiú Beethoven csodálatos Holdfény szonátájára (+videó)

Valljuk be, Beethoven Holdfény című szonátája a mi felnőtt lelkünket is olyan mértékben képes meghatni, hogy nem bírjuk ki sokszor könnyek nélkül, annyira lenyűgözőek a dallamok.

68 év után, ma nagyot nézhetünk - Délután már előbukkan a Szuperhold

Aki most lemarad, 18 évet kell várnia, hogy hasonló látványban legyen része.

Játékra invitálunk: megtalálod a Holdat a felvágottak között?

A Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja felénk. Ezt a tulajdonságát kihasználva igen ötletes és mókás játékra invitál minket egy japán twitterező.

Úttörő női sorsok 1.rész - dióhéjban, amit az első női űrhajósról tudni érdemes

963. június 16-án repült fel a világűrbe a történelem első női űrhajósa, aki hazájában és az egész akkori kommunista blokkban természetesen azonnal ünnepelt hőssé vált.

Több, mint egy évtizede láthattuk utoljára ezt a jelenséget - most újra megfigyelhető lesz!

Legutoljára 2003-ban láthattuk az égitestek különleges találkozását!


NAPI BOLDOGSÁG