Szelek szárnyán a jövőnk?

Nem új keletű megállapítás: egyszer át kell állnunk a megújuló energiaforrásokra. Ilyen a szélenergia is, ami már ma is igen nagy teret hódított magának, de hova fejlődhet ez a szektor?


Föld felett lebegve

Makani Airbone Wind Turbine

A Makani Airborne Wind Turbine (AWT) repülő szélturbina erősebb széláramlatokból tud táplálkozni, pont mint az átlagos turbinák, mintegy három méterrel a föld fölött lebegve. Ezzel a szerkezettel az Egyesült Államok területeinek 85%-án lehetne hozzáférhetők új energiaforrások a jelenlegi 15%-os kihasználhatóság helyett. Ezt a szélturbinát ráadásul vizek felett is lehetne alkalmazni, és így mintegy négyszeres hatékonysággal használhatnánk ki a szélenergiát.

Mókuskerék a levegőben

Altaeros Airbone szélturbina

Szintén egy lebegő szélturbina, melyet héliummal töltött felfújható borítása tart a levegőben. A magasba emelkedve erősebb és sűrűbb széláramlatokat képes elérni, mint a toronyra erősített szélturbinák, a megtermelt energia pedig vezetékeken jut el a földfelszínre. Az Altaeros cég szerint a szerkezet, mivel igen magasan képes lebegni, 65%-kal csökkentheti az energiatermelés költségeit, és összeszerelése is hetek helyett csupán napok kérdése.

Repülőgép technológia

Wind Harverster

Ez a szerkezet olyan vízszintes szárnyszelvényeket használ, mint általában a repülőgépek, és a váltakozó mozgást hasznosítja energiagyűjtéskor. Tulajdonképpen zajmentes, kis sebességen tud energiát előállítani, és nagyobb szélsebesség mellett is képes működni, mint a jelenlegi szélturbinák.

Egy merőben más vonal

Windstalk

Ez a szerkezet főleg amiatt szokatlan a többi szélenergia-gyűjtő módszerhez képest, mert nem propellerrel működik. A Windstalk egy üreges oszlop, melyben piezoelektromos kerámialapocskák sorakoznak, mely lapok között elektródák vannak. Minden második elektródát összeköt egymással egy kábel, mely végigfut minden oszlop tetejétől az aljáig. Így a páratlan elektródákat is összeköti egy kábel, és a párosakat is összeköti egy másik. Amikor pedig a szél megrezegteti az oszlopokat, a piezoelektromos lapocskák összenyomódnak, mely hullámot kelt az elektródák között.

A japánok átdolgozták a klasszikust

Wind Lens

Japán szakértők állítják, hogy rátaláltak egy egyszerű módra, hogyan tehetik a szélturbinákat háromszor olyan hatékonnyá. Azt állítják, hogy azzal, hogyha egy „széllencsét” (sic!) helyeznek a turbinák propellere köré, a szélenergia olcsóbbá válhatna az atomenergiánál.

Függőlegesen jobb?

Windspire

Ezek a 9 méter magas és 1 méter széles szélturbinák kifejezetten arra készültek, hogy az általános 10,5 méteres magasságmegkötések mellett is nyugodt szívvel lehessen őket alkalmazni. Mérések alapján a függőleges tengelyű Windspire turbinák csupán 6 decibellel haladják meg a környező zaj mértékét, így tulajdonképpen hangtalan a működésük.

Eddy Wind turbina

Az Eddy Turbine szélturbina 193 km/órás szélsebességig biztonságosan használható. 600 watt megtermelésére képes, és eredetileg egy napenergia telep kiegészítésére tervezték, hogy annak egy kis löketet adjon.

Eco Whisper

Az Australia Renewable Energy Solutions kifejlesztett egy olyan szélturbinát, mely lehet, hogy csak 20 kW energiát tud termelni, de garantáltan zajmentes. A cég szerint a mutatós turbina ráadásul hatékonyabban is működik, mint a legtöbb szélturbina.

Nagyban gondolkozva

Zöld Energia Sziget - Green Power Island

A Green Power Island (Zöld Energia Sziget) egy mesterséges sziget, melyet „akkumulátorként” használnának a szélenergia tárolására. A szigeten vízduzzasztásos technikát alkalmaznak. Függőlegesen elválasztott kamrákban szabályozzák a víznyomást és a gravitációs erőt: mikor nincs nagy energiaigény, akkor a vizet a felesleges energiával az alsóból a felső kamrába pumpálják. Hogyha pedig megnő az igény, akkor a vizet fentről ismét lefolyatják, amiből energia termelődik.

Baywind Energy Cooperative

Ez a szélenergia-telep 1996-ben alakult, és az Egyesült Királyság első közkézen lévő szélenergia nyerőhelye. A telep 10.000 MW/óra elektromosságot termel minden évben, mely 30.000 háztartás ellátására elegendő. Mi több, az energiatermelésen kívül, a telep működtetői a bevételt az oktatás fejlesztésére is fordítják.

A hínár is segíthet

Hínár és biomassza

Az Ecofys dán cég egy olyan projektet eszelt ki, mely ha megvalósul, akkor az összes vízbe telepített szélenergia-telepekből farmokat csinálnának: hínárfarmokat. A cég szerint a szélturbinák körül hínárt termeszthetnének, hogy abból bioüzemanyagot gyártsanak, illetve táplálékot termeljenek az állatoknak.
Habár ezen találmányok zöme még prototípus, mindenképpen haladást biztosítanak a szélenergia hatékony kihasználása felé.


Szerző: Kézai - Pozitív Nap 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ha azt hiszed, hogy a tűzifa csak égetni való, akkor ezeken a házakon ámulni fogsz!

Ha olcsón szeretél jó minőségű építőanyagból házat felhúzni, akkor nem kell tovább keresned, itt a tökéletes alapanyag: a tűzifa!

A világ legönfenntartóbb közösségei (+videó)

Most ismerjünk meg a következő videóból három olyan várost, amelyek nem voltak hajlandók kivárni a világ vezetőinek lépéseit az ügyben, és a saját kezükbe vették az irányítást. Megújuló energiaforrásokra kezdték alapozni az energiaellátásukat nem megújulók helyett.

Szegény, szerencsétlen hétfő (7fő ok a hét első napja mellett)

A hét legkevésbé kedvelt napja, folyton folyvást csak hideg vizet kap a nyakába. Ezért mi most kiállunk mellette, mert a hétfő is egy Pozitív Nap. Hét-fő ok a hétfők mellett.

Ha valamivel szeretnéd feldobni magad, akkor ezt nézd meg!

Rossz a kedved? Eleged van mindenből? Szeretnél feldobódni egy kicsit? Anni, a Napi Boldogság bloggere tartogat neked valamit, amitől azonnal jobb kedvre derülsz!

Nyugdíjba megy valaha is II. Erzsébet angol királynő?

Elképesztő vitalitás jellemzi a mai napig II. Erzsébetet. Alattvalói azért már találgatják az időpontot, amikor királynőjük leköszön a trónról...


NAPI BOLDOGSÁG