Mohács újrajátszva – Kiélezett küzdelem volt, amit a török túlerő döntött el

Nem volt egyértelmű vereség a magyarok számára a mohácsi csata - állítják történészek, akik szerint valójában nagyon kiélezett küzdelem zajlott és végül csak a török túlerő döntött.

Az 1526 Mohács című animációs film új szemszögből mutatja be az ütközetet. A készítők szerint hibás vélekedés, hogy a mohácsi csata egyértelmű vereség volt. Igaz ugyan, hogy a túlerőben lévő török hadsereg végül legyőzte a magyarokat, azt viszont csak kevesen tudják, hogy a magyarok közül senki nem menekült el a csatatérről, a sereg pedig rendkívül jól meg volt szervezve. A magyar hadvezetők még arra is felkészültek, hogy a törökök esetleg másik irányból támadnak, ezért várakozott Szapolyai János erdélyi vajda serege Szegednél.
Az egyik készítő, Baltavári Tamás azt mondja: győzhettünk volna. Szerinte a magyar katonai vezetés kihozott a magyar hadseregből mindent, amit kihozhatott a csatamezőn. A front csaknem négy kilométer hosszú volt. A magyar csapatok az egyik oldalon le is győzték a török sereget és a szultán közvetlen közelébe jutottak. A törököknek azonban korszerűbb fegyvereik voltak. A bemutatót augusztus 29-én, a mohácsi csata 485. évfordulóján tartották Hadtörténeti Múzeumban. Mohácson közben ma átadták a Történelmi Emlékhely új fogadóépületét. A mohácsi csata évfordulójára elkészült húsz méter átmérőjű, üvegkupolával fedett, koronát formázó négyszintes létesítmény állandó és ideiglenes kiállításoknak ad helyet, de van benne látogatóközpont, rendezvényterem és információs pont is. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Zseniálisan ünnepelte meg a BBC Radio az 50. születésnapját

Egészen konkrétan a sheffieldi állomásnak jutott eszébe ez az ötlet. A BBC pedig hozta a megszokott színvonalat: nagyszerű klipet készített ez alkalomból.

Papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek is csúfolták: 60 éves a kultikus Trabi

Hatvan éve gurult le a futószalagról az első Trabant. Egészen pontosan 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.

Őszinte képeken a 80-as évek magyar valósága

Akik a 80-as években már éltek és nem csecsemők voltak, sok emléket felidéznek a Ritkán látható történelem blog fotói. Akik pedig még nem éltek akkor, megismerhetik a 80-as évek magyar valóságát.

15 ritka fotó, melyet még nem láttál (ezúttal a történelem mosolygósabb oldaláról!)

Minden fénykép mögött egy történet, egy különleges, egyszeri pillanat rejtőzik. A most következő fényképek egyike sem ábrázol sorsfordító pillanatot, de mégis rendkívüliek.

Így kel életre egy elfeledett női arc!

Több, mint 2000 éve halt meg Nofertari és II. Ramszesz legismertebb lánya. "Ámon kegyeltje", azaz Meritamon most, a feledés homályából újjáéledve az orvostudomány és a technológia segítségével tárul elénk a nemes vérű nő arca.


NAPI BOLDOGSÁG