Kutatók olyan bizonyítékokra bukkantak, melyek azt sugallják, hogy a nyugati hosszúcsőrű hangyászsün hosszabb ideig életben maradt Ausztráliában, mint hitték, és talán még ma is megtalálható az ország bizonyos részein.

A nyugati hosszúcsőrű hangyászsün a világ öt tojásrakó emlősfajának egyike, melyről úgy hiszik, több ezer évvel ezelőtt kihalt Ausztráliában. A Smithsonian kutatói és csapatuk azonban bizonyítékot talált, mely azt sugallja, hogy az állatok nemcsak jóval hosszabb ideig maradtak fenn a kontinensen, mint eddig hitték, hanem talán még ma is megtalálhatóak bizonyos területein. A vizsgálatról a ZooKeys folyóirat számolt be.


Az Új-Guinea indonéziai részére korlátozódó, apró és hanyatló populációval a nyugati hosszúcsőrű hangyászsün (Zaglossus bruijnii) kritikusan veszélyeztetett fajként szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. Ausztráliában kihaltnak tekintik. Itt a pleisztocén időszakból fennmaradt fosszilis maradványok azt mutatják, hogy a kihalás több tízezer évvel ezelőtt történt.

Az ősi őslakos barlangrajzok szintén az állat korábbi jelenlétét támasztják alá a kontinensen. Azonban modern adatok nem álltak rendelkezésre egészen addig, míg a kutatók közelebbről meg nem vizsgáltak egy bizonyos leletet, mely a londoni természettudományi múzeum gyűjteményében kapott helyet. A korábban figyelmen kívül hagyott lelettől szerzett információk azt mutatták, 1901-ben gyűjtötték be Ausztrália északnyugati részén, azaz több ezer évvel azt követően, hogy az ismeretek szerint a faj kihalt.   

Néha, amikor múzeumokban dolgozom olyan leletekre bukkanok, melyek korábban nem dokumentált fajnak bizonyulnak - mondja Kristofer Helgen , a Smithsonian Intézet kutatója és a vizsgálat vezetője. - Azonban egy ilyen ikonikus állat megtalálása, ennyire pontos dokumentációval egy teljesen váratlan helyen még izgalmasabb felfedezés."

A hosszúcsőrű hangyászok kloákások. Az emlősök eme apró és primitív rendjének tagjai elevenszülés helyet tojásokat raknak. A kacsacsőrű emlős, a rövidcsőrű hangyász és a hosszúcsőrű hangyászok három faja (nyugati, keleti és a Sir David Attenborough tiszteletére elnevezett) a ma élő összes kloákás emlős. A kacsacsőrű emlős csak Kelet-Ausztráliában található meg, míg a rövidcsőrű hangyász Ausztráliában és Új-Guineán, a hosszúcsőrűeket pedig élő állatokként csak új-guineai egyedekről ismerik. Eme utóbbiak kétszer akkorák, mint a kacsacsőrű emlős vagy a rövidcsőrű hangyász. Strandlabda méretű testüket durva, feketésbarna szőr és tüskék fedik. Hosszú, csőszerű orrukat használják a gerincesek felkutatására az erdőkben és a mezőkön. Számos különleges tulajdonságuk mellett a szaporodás az egyik legegyedülállóbb. A nőstények egyetlen bőrszerű tojást raknak le erszényükbe, mely 10 nap alatt kel ki.


A londoni egyed újbóli vizsgálata felfedi, hogy a faj legalább a 20. század elejéig fennmaradt Ausztráliában. 1901-ben Lord L. Walter Rothschild magánmúzeuma számára gyűjtötte be John T. Tunney természettudós a nyugat-ausztráliai West Kimberley régióban. Annak ellenére, hogy számtalan pillangó-, madár- és emlősfajt gyűjtött be, ezekről soha nem publikáltak teljes jelentést. A hangyászsünt is felölelő kollekciót aztán a londoni természettudományi múzeumba vitték 1939-ben, Rothschild halála után. Újabb 70 év telt el, míg Kristofer Helgen, a Smitsonian Intézet kutatója és a vizsgálat vezetője rábukkant a leletre az eredeti Tunney féle megjelölésekkel, melyek egyrészt megkérdőjelezték a faj jelenlegi állapotáról alkotott korábbi elméleteket, és betekintést engedtek abba, ma hol élhet még.

Annak kiderítésre, hogy az állat ma is megtalálható-e Ausztráliában, némi időt vesz igénybe. Helgen szerint a következő lépés a felkutatását célzó expedíció lesz. „Gondosan át kell vizsgálnunk a megfelelő élőhelyeket, hogy meghatározzuk, hol élt, milyen hosszú ideig és ma is megtalálható-e a természetben.”