Ezt teszi a nyelvtanulás az agyaddal

Az olvasása, beszédének gördülékenysége és az intelligenciája is javult annak a 262 embernek, akiket 11 éves korukban, majd a hetvenes éveikben vizsgáltak meg - idézte a BBC hírportálja az Annals of Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt.


Egy korábbi kutatás eredményei már utaltak arra, hogy a kétnyelvűség évekkel későbbre halaszthatja a mentális képességek hanyatlását. Az új tanulmány nagy kérdése az volt, vajon az új nyelv megtanulása javít-e a gondolkodási-megismerési képességeken, vagy a jobb kognitív adottságú emberek nagyobb eséllyel tanulnak-e meg idegen nyelveket.

A kutatásban részt vevő 262 edinburgh-i születésű ember intelligenciatesztjének adatait vizsgálta meg az Edinburgh-i Egyetem agyi öregedéssel és kognitív betegségekkel foglalkozó központjának kutatója, Thomas Bak. A teszteket a résztvevők 11 éves korában végezték. Ugyanezeket az embereket megvizsgálták hetvenes életéveikben, 2008 és 2010 között. Az angolon kívül mindannyian beszéltek még egy vagy több nyelvet.


A csoportból 195-en még 18 éves koruk előtt tanultak meg egy idegen nyelvet, 65-en ezután. A vizsgálat adatai szerint azok, akik két vagy több nyelvet beszéltek, jelentősen jobb gondolkodási képességekkel rendelkeztek, mint amit az alapteszt szerint várhattak volna. A nyelvtanulás leginkább az általános intelligenciát és az olvasást befolyásolta.

A hatások egyaránt mérhetőek voltak azoknál, akik gyermekkorukban, illetve azoknál, akik később sajátították el a második nyelvet. Bak szerint a figyelemben, az összpontosításban és a beszéd gördülékenységében jelentkezett javulást nem lehet az eredeti intelligenciával magyarázni.


Forrás: MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A merész döntések visznek téged oda, ahol lenned kell (Ne félj meghozni őket)

Utunk mindenképp vezet valahová, csak épp nem mindegy, hogy hová. A merész döntések visznek téged oda, ahol lenned kell.

Újra kell értékelnünk a nagyszülők szerepét, mert nagyon fontosak!

Boldogabbak azok gyerekek, akik több időt töltenek a nagyszüleikkel - és ez nem csak a puszta tapasztalat, kutatások is igazolják már. Így ahelyett, hogy egyre kevesebb teret kapnak unokáik életében, sok kedvezőtlen szociális hatást is ellensúlyozhatnak szerető jelenlétükkel.

HÚSLEVES (nem egyszerűen gyógyszer és ebéd, nem egy szimpla étel, a húsleves a minden)

Ez a film a karácsonyi húsleves készítését dolgozza fel, de ne a klasszikus főzőműsorra gondoljon valaki, ha esetleg tervbe veszi a megnézését. Inkább a főzés hangulata, és közege ami lényeges. A videó hangulata, a nyugalma, visszarepít egy szebb világba!

Átmész a világ legrövidebb IQ-tesztjén? Mindössze 3 egyszerű kérdésből áll

Milyen gyorsan tudja megadni a helyes választ három meglehetősen egyszerű kérdésre? Intuícióira vagy az eszére hallgat? De úgy is kérdezhetnénk: hogy áll a közérthető matematikával? Nézzük a tesztet.

Tüneményes képekkel ünnepeljük, hogy a hópárduc nem veszélyeztetett faj többé

A gyönyörű és egzotikus hópárducot 1972 óra veszélyeztetett fajként tartották számon, de a múlt héten jó hír érkezett a macskák felől. Az elmúlt három év adatait elemezve a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a sebezhető kategóriába sorolta vissza őket.


NAPI BOLDOGSÁG