Tardos Gábor, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet fiatal kutatója olyan módszerek kifejlesztésén dolgozik, amelyekkel elérhető, hogy egy több példányban terjesztett dokumentum példányai különbözzenek egymástól. Mégpedig olyan módon különbözzenek, hogy ennek alapján pontosan azonosítani lehessen őket. Így, ha az információ kiszivárog, pontosan megmondható, hogy ki hozta nyilvánosságra.

Ez a probléma nem csak az ipari kémkedés, nemzetbiztonsági titkosítás, vagy hasonló, kriminalisztikai szempontokból fontos. Olyan, szinte mindennapos esetekben is segítenek a matematikusok által kidolgozott digitális ujjlenyomatok, mint a szerzői jogok megsértése.

A nagy filmlaboratóriumban - például a hollywoodi filmeknél - megjelenésük előtt ilyen digitális ujjlenyomatkódokkal látják el a kópiákat, úgy, hogy azonosítható legyen minden egyes kópia. Tehát ha az interneten letölthetővé válik egy film, akkor egy külön részlegük azzal foglalkozik, hogy kinyomozza, az pontosan kitől szivárgott ki. 

A filmeket olyképpen teszik egyedivé, hogy különböző helyekre piros pöttyöket helyeznek el, mégpedig úgy, hogy akkor is le tudják nyomozni melyik eredeti példányról készült a másolat, ha a jelzéseket valaki megpróbálja eltüntetni. Még ha valaki egy moziban kézi kamerával rögzíti a filmet és felteszi az internetre, akkor is vissza lehet keresni, melyik filmszínházban vetítették a filmet. Persze az ilyen digitális ujjlenyomatok megtervezése és felvitelük a filmekre vagy bármilyen más dokumentumra nagyon drága. Az MTA Lendület programjában támogatott Tardos Gábor és kutatócsoportja azzal foglalkozik, hogyan lehet ezeknek a kódoknak a hosszát csökkenteni, hiszen minél rövidebb a kód, annál könnyebb elhelyezni.