Csoki, ami nem hizlal

Egy vegyészcsoport egy új eljárással a felére csökkentette a csokoládé zsírtartalmát, és olyan folyadékot használtak fel, ami nem befolyásolta az édesség ízét és állagát. Az új metódusnak épp ez a jelentősége, hiszen alacsony zsírtartalmú csokoládét már korábban is előállítottak, de ezek nem igazán emlékeztettek a valódi csokira.


Sokak álma válik valóra az egészséges csokoládéval
Az Amerikai Kémiai Társaság ülésén bemutatott csokihoz a vegyészek egy vörösmoszatokból készült poliszacharid-keveréket, az agaragart használták, ami ismert élelmiszer-adalékanyag. A vegyészek úgy használták fel a zselésítő anyagot, hogy a szivacsszerű állagával helyettesíteni tudja a csokoládéban található zsírt. A zsír helyére víz, gyümölcslé, vagy akár alkohol is kerülhet; utóbbi esetben az eredmény „apró vodkazselécskére” emlékeztetett.

A hasonló fejlesztéseket eddig az akadályozta meg, hogy egymással nem oldódó anyagokat, úgynevezett emulziót kell létrehozni. A csokoládé bársonyos textúrája nagyrészt a benne lévő zsírnak köszönhető, amit nehéz más anyaggal helyettesíteni, mert a csokoládénak akkor is meg kell őriznie a sajátos állagát, ha lehűtik vagy felhevítik. Stefan Bon, a kutatócsoport tagja elmondta, hogy a megfelelő állaghoz akkora részecskéket kellett használniuk, mint egy emberi hajszál fele: ez körülbelül a méter harmincmilliomod része.

Hamarosan már vodka-, vagy vörösmoszat- alapú csokoládé is
piacra kerülhet


Bár a legnagyobb érdeklődést azt keltette, hogy alkohollal is kombinálni tudják a csokoládét, a kutatók fontosnak tartották megjegyezni, hogy a módszerükkel egészségesebbé is tudják tenni az édességet, például a cukortartalmának a jelentős csökkentésével.  A kutatók által alkalmazott módszer egyik előnye, hogy az így készült csokoládé elkészítéséhez a jelenlegi gyártástechnológia is használható, így elképzelhető, hogy a jövőben már megvásárolható lesz a vodka-, illetve vörösmoszat-alapú, csökkentett zsírtartalmú csokoládé is.


Forrás: index.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?


NAPI BOLDOGSÁG