Boldog negyvenediket, mobiltelefon!

Április 3-án ünnepelte 40. születésnapját az a készülék, amely ma már egyetlen háztartásból sem hiányozhat: a mobiltelefon.

 

1973. április 3-án a New Yorki 56. és 6. sugárút kereszteződésében álldogáló Martin Cooper, a Motorola mérnöke előkapta közel egy kilós mobilját, és telefonált.

 

Így indult: táskafo

Ezzel indult útjára a mobilkommunikáció korszaka. Cooper humorérzékét dicséri, hogy az első hívást Joel S. Engelt, a rivális AT&T Bell Labs társaság kutatórészlegének vezetője fogadhatta, nem mondhatni, hogy kitörő örömmel.


Tömeggyártása lassan indult be, a rengeteg akadályt csak tíz év alatt, 1983-ra tudta leküzdeni a Motorola. Ekkortól vehetett az USA-ban bárki mobiltelefont, akinek volt rá cirka kétmillió forintja, és annyi ereje, hogy a fél kilós készüléket cipelgesse magával.


Kicsit nagy, kicsit drága, de a miénk

 

Téglányi méret, diszkrét antenna

Magyarországra a mobiltelefont, mint annyi mást is, a rendszerváltás hozta el. Nálunk a táskás kiszerelésű készülék volt kapható, potom 140 ezer forintért, 75 ezer forintos csatlakozási díj fejében, és hívásonként még a fogadó félnek is csengetnie kellett, percenként 17 forintot. Ennek ellenére az új csodát vitték, mint a cukrot, leginkább autóba szerelve használták. Az akksik rövid életűek voltak, használaton kívül is csak egy napot bírtak, a töltők pedig további 1-2 kilóval nehezítették az amúgy sem könnyű táskát.


Az áttörést a Benefon téglányi kézitelefonja hozta meg, nyugaton már 1989-ben, nálunk majd’ 10 éves csúszással. Eltűnt a táska, megjelent az antenna, ami egy hosszabb hívás során (akár üzleti jellegű, akár szerelmes hangvételű volt a csevely) teljesen átforrósodott. Ekkor jelent meg a bunkofon kifejezés is, azok körében, akiknek nem volt még telefonja, és irigyen nézték az utcán fülükre tapasztott készülékkel flangáló mobilozó „nagyokat”.

 

Bővül, szépül

 

Színes, sokbillenytűs, szétnyithatós

Az évek során a mobilok mérete egyre zsugorodott, az antenna végül teljesen beépült a készülék belsejébe. A gyakran hangoztatott „csak telefonálni és SMS-t írni tudjak rajta” mondat is létjogosultságot nyert, hiszen sorra jelentek meg a kiegészítő funkciók: ébresztőóra, játék, fényképezőgép, naptár, rádió, és még rengeteg alkalmazás, amiknek a felét sem használjuk. Ezzel együtt színesedett a paletta is, főleg a színes kijelző megjelenésével. A dizájnon dobott még a cserélhető elő- és hátlap, a szétcsúsztatható vagy szétnyitható telefon, a színes-vicces, vagy éppen elegáns mobiltokok hada is.


A „bunkofon-mítoszt” leváltotta azon „őrültek” hada, akik magukban beszélve sétálgattak a „normális” emberek között: megjelent a headset. A billentyűk száma is rapidsebességgel változott: az eredeti 12 gombot először egy PC-klaviatúrányi gombocska váltotta, majd számuk lecsökkent 2-3-ra. Ehhez persze fel kellett találni az érintőképernyő nevezetű csodát, ami esztétikailag mindenképpen szebb, de használata jóval trükkösebb.

 

Nemcsak szép, okos is

 

Az új divat


Magyarországra a kétezres évek közepe-vége táján tört be az okostelefon-trend, az átmenet a régi „butatelefon” és a számítógép között. Pont ezért, sokan nem is tartják mobilnak az iPhone-okat. Például a Nokia is így vélekedett, nem is látott semmi rációt gyártásukban, így pár (talán végzetes) év késéssel kapcsolódott be az okostelefon-piacra. Az iPhone-ok hívei azonban úgy látják, szépen lassan ki fogják szorítani a mobiltelefont, és a Wifi nélküli, gombos készülék olyan őskövületnek fog számítani, mint a téglányi antennás telefon. Ki tudja? Majd a 80. szülinapra kiderül!

 



Szerző: Frányó Krisztina – Pozitív Nap


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"422 barátom van, mégis magányos vagyok."

"Ahogy kinyitjuk a számítógépünket, becsukjuk az ajtókat." Gary Turk versében felhívja a figyelmünket arra, hová vezethet az, ha elhanyagoljuk a valódi életet.

Betiltották a mobilozást egy francia étteremben, hogy beszélgessenek egymással a vendégek

Hean-Noël Fluery a vidámság és a szórakozás nevében betiltotta a mobiltelefonok használatát az asztaloknál.

Egy fotósorozat, ami megmutatja a gyerekek hogyan töltötték net és okostelefon nélkül a nyarat szerte a Földön

Summer Unplugged, azaz "nyár kihúzva", ez volt egy nemzetközi fotósverseny címe. Ennek pedig az volt a témája, hogy a gyerekek, hogyan töltik a nyarat, ha nem az interneten lógnak, vagy a Tv előtt ölnek. Fotósok százai örökítették meg világszerte, milyen boldogan telt a gyerekek nyara tévé, internet és telefon nélkül! Mutatjuk a legjobbakat!

Az élet csodája - fotók az anyaméhből

965-ben a Life magazin igazán rendhagyó, addig sosem látott fotókat hozott le 16 oldalon keresztül. A szenzációs fotók az anyaméhben készültek.

Ez a hajszín vonzza a legjobban a férfiakat - Szerinted, az 5 árnyalat közül melyik aratott?

Az ELLE újságírója nagy változásra szánta el magát 5 különböző hajszínt próbált ki 7 hét leforgása alatt. Eredeti mogyoróbarna hajszínétől érzékeny búcsút véve nagy utazásra indult...


NAPI BOLDOGSÁG