Bárki pénzt kereshet már itthon is a YouTube-on


Elindult a YouTube partner programja, mely lehetővé teszi, hogy bárki elindítsa csatornáját a YouTube-on, népszerű, saját készítésű videóival pénzt keressen, és megtalálja közönségét a világ legnagyobb videomegosztóján.


Az első órákban csatlakozók sorában van a hazai zenei világ meghatározó alakja, Ákos, a látványos kísérleteket házilag végző “Szertár” videoblog, és az NB1-es Újpest FC és Videoton FC.  Szirmai Gergely, a filmes véleményvezér “Hollywood Hírügynökség” bloggere azt mondta: „YouTube partnernek lenni azért jó, mert az ember a legfurcsább ötleteihez is kap egy tv csatornát”.

A YouTube partnerei minden hónapban megkapják a videóik által generált reklámbevétel több mint 50 százalékát. A YouTube minden technikai feltételről és a partner csatornáján megjelenő reklámok értékesítéséről gondoskodik. Egyetlen dolog marad a partnerre, hogy érdekes, izgalmas, különleges vagy éppen szórakoztató videókat gyártson. Fontos feltétel, hogy rendelkeznie kell a szükséges szerzői jogokkal is.


„A YouTube-ot ma világszerte partnereink töltik meg igazán élettel. Azzal, hogy már Magyarországon is nyitva áll a lehetőség a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki előtt, hogy a YouTube-on videóival partnerként pénzt keressen, még több minőségi magyar tartalom lesz elérhető az oldalon. Egy új sztárvilág, egy újfajta szórakoztatóipar van születőben, ahol mindenki megtalálja majd az érdeklődésének megfelelő csatornát” – mondta Heal Edina, a Google Magyarország vezetője.

A YouTube egyesek számára fontos bevételi forrás, mások például a hobbijukra költik az így keresett pénzt. A “Charlie megharapta az ujjam” című házivideót – amelyen egy kisfiú édesapja kamerája előtt megharapja bátyja ujját a családi autó hátsó ülésén – mára több mint 480 milliószor nézték meg a YouTube-on. A reklámbevételekből és a szponzori szerződésekből származó 100 millió forintnyi bevételből ma a két kisfiú magániskolába járhat.


Az Egyesült Államokban több száz olyan YouTube partner van, akik évente többtízmillió forintnyi jövedelemre tesznek szert. Európában is egyre többen főállású YouTube videósként keresik meg a megélhetésre valót. Az először csak a barátoknak küldött videó-receptekkel indult KotletTV lengyel házaspárja például mára házi stúdióvá alakította saját konyhájukat és felmondtak munkahelyükön, hogy YouTube csatornájukból éljenek.

A partneri kapcsolat kínálta előnyöket, így a reklámbevételekből való részesülést eddig csak egy szűkebb kör élvezhette, mostantól viszont valóban bárki képes lehet arra, hogy saját videóit és bevételeit gondozza.

A YouTube fél éve indította el Magyarországra hangolt változatát. Akkor az Artisjus mellett megállapodást kötött többek között olyan nagy tartalom-előállítókkal, mint az MTVA, a TV2, a Sziget Kulturális Szervezőiroda és több zenei kiadó. Így jöhetett létre a 20. Sziget élő nemzetközi közvetítése,  amely több mint 4 millió megtekintést hozott a fesztiválnak. A mostani bejelentés következtében magyar felhasználók tölthetik meg új tartalommal a világ első számú online videomegosztóját.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg

Páratlan: lombkorona-tanösvény nyílt Somogyban

A kaszói lombkorona tanösvény hosszát és magasságát tekintve is egyedülálló Magyarországon.

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Ott a helyed: szedd magad nárcisz- és tulipánszüret vár a Balatonnál

Isteni programot biztosít a hétvégére és húsvétra is az, hogy Kőröshegyre is beköszöntött a tavasz. Szedd magad akció vár tulipánnal és nárcisszal, ennél léleksimogatóbb programot nem is lehetne kitalálni!

Kutyáink értik, amit mondunk nekik - egy új magyar kutatás bizonyította ezt!

AZ ELTE Családi Kutya Programja a világon elsőként vizsgálta meg, hogy a kutyák agya miként dolgozza fel azt, amikor beszélünk hozzájuk: számít, hogy MIT és HOGYAN mondunk!


NAPI BOLDOGSÁG