Az első felhő alapú operációs rendszer Kína felől érkezik

Az új operációs rendszer kínai fejlesztők munkája és TransOSnek hívják.


Egyre több szoftver kerül a számítástechnikai felhőbe, de az operációs rendszerek azért maradtak a helyi számítógép merevlemezén. Mostanáig. Zhang Yaoxue és Yuezhi Zhou, a pekingi Tsinghua Egyetem fejlesztői elkészítették az első felhőben futó operációs rendszert.

Szemben a hagyományos számítógépekkel, a TransOS mindent a felhőből futtat, ahogy az internetre csatlakozott. Ez rövid idő alatt megtörténik, s utána, az üzemeltetéséhez bőven elegendő egy gyengébb képességű laptop hardvere is.

Nem új a buta kliens gép (dumb terminal) gondolata: még a PC születése előttről származik ez az elképzelés. A TransOS „csak” annyit tesz, hogy az internetre helyezi a központi szervert. És persze többé nem kell foglalkoznunk holmi szoftverfrissítéssel, telepítéssel, mindent elvégez a távoli szerver.


Veszély és/vagy fejlődés?

A kínai fejlesztők hangsúlyozzák, hogy rendszerüket nem pusztán személyi számítógépekre szánják, hanem legalább annyira gondoltak háztartási berendezésekre (hűtőgépekre, mosógépekre) és nagyüzemi felhasználásokra. A TransOS természetesen jól működhet okostelefonokon és táblagépeken is.

Más kérdés, hogy bár folyamatosan jelennek meg a szoftvereiket (nem az operációs rendszert: eddig csak a szoftvereiket) a felhőben futtató nagy cégek megnyugtató közleményei arról, hogy a „cloud computing” adatai semmivel sincsenek kevésbé biztonságos helyen, mint a helyi számítógépekéi, azért Steve Wozniak más véleményen van.

A tavaly elhunyt Steve Jobs mellett az Apple társalapítójaként is ismert szakember óriási adatbiztonsági veszélyeket lát a számítástechnikai felhő technológiájának terjedésében. Megítélése szerint a felhasználók teljes mértékben elveszíthetik az ellenőrzést saját adataik felett, ha azok saját gépeikről átkerülnek az internetre.

Mégis, mivel az IT-fejlesztések új irányait eddig sem népszavazásokon döntötték el, a számítástechnikai felhő, s vele a TransOS is bizonyosan szép jövőre számíthat.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

12 ló összeáll és vár, aztán megérkezik a "suttogó" (egy bámulatos videó)

A kiváló lovas szakembert mindenki Lorenzóként ismeri. Világszerte elismert bámulatos tehetsége és a lovak iránti szeretete. Kevesen tudnak úgy bánni a lovakkal, mint ahogyan ő.

Elsírta magát a fiú a vizsga közben, érdemes meghallgatni, mi volt a mester reakciója!

Ennek a kisfiúnak igazi mestere van. Mindenkinek ilyen példaképet kívánunk!

A legjobb hazai buszmegállók, ahol jó várakozni

Várakozni senki nem szeret, mégis ilyen buszmegállókban kellemesebben telnek a percek. De most mutatunk egy rendhagyó hazai összeállítás, ahol igenis várakozni jó

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.


NAPI BOLDOGSÁG