Eddig ismeretlen maradványokat fedeztek fel a Stonehenge alatt

A maga nemében - egyelőre - páratlan akció minél részletesebben szerette volna feltérképezni a kőtömbök környezetét, így a modern technológia olyan vívmányait használta fel, mint a 3D-s lézerszkenner, vagy a földet átvilágító radar. Egyes szakértők szerint ezek a módszerek kevésbé roncsolják a földben rejtőző titkokat, mint a hagyományos, ásatásokkal egybekötött megoldás.
 
A
"The Stonehenge Hidden Landscape Project" névre hallgató kutatás egyébként négy évvel ezelőtt azért indult, mert egyes kutatók szerint több történt azon a területen, mint amennyit bárki is sejtene.


A most feltárt 15 késő neolitikus maradvány pedig az ő igazukat bizonyítja: a szakértők elrendezett kőtömböket, sáncokat, árkokat, töltéseket azonosítottak a 3D-s felvételeken. 
A Múlt-kor történelmi portál azt írja, a legnagyobb felfedezés egy négy és fél méter átmérőjű gödör, amely ma egy méterrel a föld alatt található, és valószínűleg rituális célból áshatták ki.

A mélyedés azért különleges, mert a közte és a Heel Stone-nak nevezett kőtömb között húzott képzeletbeli vonal meghosszabbítása pontosan a napfelkelte pontjára mutat. Az eszközök egyébként kimutattak egy másik gödröt is, amely viszont a napnyugtát jelöli. Ha pedig a két pontot összekötjük a Stonehenge-dszel, szabályos háromszöget kapunk. 


Vince Gaffney régész azt mondja, az eredmények olyan jelentősek, hogy akár teljesen átírhatják Stonehenge történetét.
A szakértők eddig úgy gondolták, az ősi brit törzsek vezetői évente mindössze néhány alkalommal gyűltek össze a kőtömbök között, most azonban hajlanak arra, hogy elfogadják: Stonehenge egykor állandóan lakott terület volt, hiszen sokkal több építmény tartozott hozzá, mint ahogy eddig azt sejtették.

Bár a kutatás résztvevői egyelőre még nem ragadtak ásót, hamarosan arra is sort kell majd keríteni, mert csak úgy lehetnek 100%-ig biztosak a felfedezéseikben. 

A Stonehenge egyébként egy körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A hely korabeli szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az 1950-ben indult ásatások nyomán születtek. A régészeti helyet és környékét az UNESCO 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe vette fel.


Pozitív Nap

Forrás: huffingtonpost.com/ mult-kor.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek is csúfolták: 60 éves a kultikus Trabi

Hatvan éve gurult le a futószalagról az első Trabant. Egészen pontosan 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.

Őszinte képeken a 80-as évek magyar valósága

Akik a 80-as években már éltek és nem csecsemők voltak, sok emléket felidéznek a Ritkán látható történelem blog fotói. Akik pedig még nem éltek akkor, megismerhetik a 80-as évek magyar valóságát.

15 ritka fotó, melyet még nem láttál (ezúttal a történelem mosolygósabb oldaláról!)

Minden fénykép mögött egy történet, egy különleges, egyszeri pillanat rejtőzik. A most következő fényképek egyike sem ábrázol sorsfordító pillanatot, de mégis rendkívüliek.

Ebben a varázskuckóban nem csak könyvmolyok kapnak kedvet az olvasáshoz!

Hol lenne jobb végletesen belemerülni a lapokon olvasott világba, s elveszni sorai között, mint egy varázslatos, a világ rohanásától elzárt helyen? Ahol amit olvasunk, az csak a miénk?

A macskák titokzatos élete feketén, fehéren (+fotók)

A macskák uralják az internetet, ez ellen nincs mit tenni. Tagadhatjuk, de nem kendőzhetjük el a valóságot. Doromboló, szőrös barátaink meghódítják a világot!


NAPI BOLDOGSÁG