Ők a földrengések hírnökei


Érdekes felfedezést tett Gabriele Berberich, a Duisburg-Essen Egyetem kutatója. Állítása szerint a hangyák megérzik a közelgő földrengést, és ilyenkor nem mennek be bolyaikba. A kutató a vöröshangyák által elárasztott német erdőkben vizsgálta az állatok szokásait.


Ha a kutatások beigazolódnak,
rengeteg emberélet menthető majd meg!


Éjjel-nappal figyelte kamerákkal a hangyák viselkedését, emellett speciális szoftvert is használt, amely katalogizálta viselkedésük változását. A vizsgált időszakban tíz olyan földrengés volt, amely 2-3,2 magnitúdójú volt és számos kisebb rengést is észlelt. A hangyák viselkedése csak a 2-nél nagyobb magnitúdójú rengéseknél változott meg. Ez az a rengés, amit már az emberek is érzékelnek. Napközben a hangyák a szokásos napi tevékenységüket végezték, éjszakánként pedig a hangyabolyokba tértek vissza.

Földrengések előtt azonban kerülték a bolyokat, még akkor is, ha ilyenkor ki voltak téve a ragadozóknak. Egészen földrengésig nem tért vissza normális viselkedésük.

A kutató arra próbált választ keresni, hogyan lehetséges a földrengések előrejelzése. Berberich szerint az egésznek köze lehet a különböző gázok változásához, esetleg a Föld mágneses mezőjében bekövetkezett változásokat érzékelik a hangyák.

A hangyák földrengések előtt elkerülték a bolyokat

A kutató most azt tervezi, hogy tektonikailag aktívabb területen folytatják a kutatásokat, hogy kiderüljön, tényleg előre tudják-e jelezni a hangyák a földrengést.


Forrás: index.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Kutyáink értik, amit mondunk nekik - egy új magyar kutatás bizonyította ezt!

AZ ELTE Családi Kutya Programja a világon elsőként vizsgálta meg, hogy a kutyák agya miként dolgozza fel azt, amikor beszélünk hozzájuk: számít, hogy MIT és HOGYAN mondunk!

Emlékszel arra, amikor a Plútót megfosztották a "bolygórangjától"? Itt a válasz, hogy miért!

2006-ban a Plútó visszaminősítése igen nagy felháborodást váltott ki a közvélemény részéről. Azonban tény, hogy a Naprendszer akkor még 9. égiteste igencsak aprócskára sikeredett.

10 év után újra látták a világ egyetlen olyan állatát, amelynek a felnőtt példányai is úgy néznek ki, mint a kiscicák!

A homoki macska egy igen nehezen megfigyelhető és veszélyeztetett faj, mely félénk és visszahúzódó, így történhetett, hogy 10 évig nem került emberi szem elé vadon élő példánya.

A Hubble űrteleszkóp: szemünk a végtelenben

A Hubble fellövése és munkába állítása előtt sokkal kisebb volt a világ. Mintha csukott szemmel akartunk volna látni az univerzum végtelen sötétjében. Ebbe a fekete csendbe hozta el a fényt a teleszkóp.

Philip Zimbardo: A férfiak hanyatlásának kora? Avagy hová lettek a férfiak!? (+ videó)

A nemzedék, amit tönkretesz a magány, a videojáték és a pornó.


NAPI BOLDOGSÁG