Fanni 1992-ben született, egy Rezi nevű kis községben nőtt fel, nem messze Hévíztől. Bár lábak nélkül és összenőtt ujjakkal jött a világra, szülei a legnagyobb természetességgel, a lehető legkevesebb „megalkuvással” nevelték. Épekkel járt együtt óvodába és iskolába is, csak a tornaóra és a kirándulások alól kapott felmentést.

12 évesen tanult meg úszni, mivel azt tanácsolták neki, hogy gerincferdülése miatt járjon gyógyúszásra. Hamar kiderült, hogy nagyon tehetséges; majd’ egy évvel később már megnyerte első versenyét. Onnantól kezdve nem volt megállás.

Több száz érem lóg a 22 éves lány szobájának falán, aki ma már Budapesten él egy kollégiumban, és a VASAS SC paraúszó csapatának tagja. Berlinben Európa-bajnoki bronzérmet, a pekingi és a londoni paralimpián pedig nyolcadik helyet ért el. Legfrissebb sikerét az eindhoveni paraúszó Európa-bajnokságon szerezte 100 méteren, mellúszásban.

A teljesen önellátó, edzésekre tömegközlekedéssel járó Fanni két éve ismerkedett meg párjával az egyetemi kollégiumban, és azóta is nagyon boldogok együtt.

A Napi Boldogság bloggere, Anni múlt héten készített vele interjút, olvassátok figyelemmel:  

Fanni, hadd gratuláljak először is eindchoveni sikeredhez. Ez a bronzérem azért ért meglepetésként, és tett olyan boldoggá, mert nagyon nehéz időszak állt mögötted. Beszélnél nekem egy kicsit erről a két évről?

2012-ben a londoni paralimpia eredményeit kudarcként éltem meg, hiszen rengeteget edzettem rá, és mégsem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Akkor úgy döntöttem, hogy abbahagyom az úszást, mert nincs értelme folytatnom.

Már a paralimpia előtt sokat fájt a vállam, de a felkészülés időszakában próbáltam nem foglalkozni vele, mert csak az a cél lebegett előttem, hogy jól teljesítsek, mikor arra kerül a sor. A verseny után pár hónappal viszont komoly műtéten estem át, ami után otthon kezdtem meg a felépülést, a családom körében – ez sem volt könnyű időszak, hiszen csupán egyetlen végtagomat használhattam a napi teendőim elvégzésére.

Az úszást 2013 januárjában, a rehabilitáció részeként kezdtem újra, és annak ellenére, hogy nem voltak távlati terveim, nagyon vártam már, hogy újra vízben lehessek. Ekkor jött az elhatározás, hogy újra úszni kezdek versenyszerűen.

Nehéz volt visszanyerni az eredeti erőnlétem, és nagyon kemény volt a 2013-as év, mert mindent beleadtam, mégsem tudtam csúcsformába lendülni. Mivel maximalista vagyok, nem voltam megelégedve az eredményeimmel. Sokat voltam beteg, rengeteg edzést ki kellett hagynom, a vállam is fájt, nehéz volt így céltudatosnak, erősnek maradni – sokszor fordult meg a fejemben, hogy nem folytatom tovább.

Az EB előtti edzőtáborban viszont sikerült jól teljesítenem – de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen jó eredményt érek majd el. Úgy érzem, az segített, hogy nagyon erős voltam „fejben”. Egyedül az volt a célom, hogy egyéni csúcsot döntsek, nem foglalkoztam a versenytársaimmal. Csak magamra koncentráltam.

Az is sokat jelentett, hogy a párom segített, végig mellettem állt, és támogatott mindenben.

Jelenleg milyen rövid távú céljaid vannak?

Az EB után másfél hónapos pihenési időszak következett, most újra próbálom formába hozni magam, de még elég sok a tennivaló. Ez heti ötszöri úszóedzést és hétvégenként kondizást jelent, ami nagyjából ki is tölti a napjaimat. A legközelebbi esemény, amire készülök, az a júliusi világbajnokság – ilyenkor nehéz újra felpörögni, mert annyira messze még a kitűzött cél, hogy az kevéssé motivál.

Nehéz döntés volt ugyan, de az ELTE magyar szakán végzett tanulmányaimat ezzel párhuzamosan felfüggesztettem, mert nagyon nehéz volt összehozni a legutóbbi vizsgaidőszakot a versenyzéssel és az edzésekkel. Ezen kívül úgy döntöttem, valami teljesen másba szeretnék fogni hosszú távon.

Mesélj róla, hogy mit tervezel!

Pszichológiát szeretnék tanulni, ezért a megváltozott felvételi követelmények miatt most újra le kell tennem történelemből az érettségi vizsgát, illetve angolul tanulok, hogy nyelvvizsgát szerezhessek. Már régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy pszichológiával foglalkozzam, mert érdekelnek az emberek, és szeretnék nekik segíteni – főként a hozzám hasonló helyzetben levőknek.

Ha kíváncsi vagy az interjú folytatására, kattints!

Forrás: napiboldogsag.com - Anni