Mikre tanított meg a csönd?
1. Elégedettségre. Régebben minden este tévéztem; egyszerűen szükségem volt rá. A kolostorban azonban rájöttem, hogy többé már nem szorulok rá a felszínes műsorokra. Megtanultam beérni a kevéssel, sőt, megtanultam boldognak lenni még akkor is, amikor szinte semmit sem tudhattam a magaménak. Az élet mindig megköszöni neked, ha hálásan élsz.
2. Értékelni tudásra. A beszéd nagyon megkönnyíti a mindennapjainkat; mikor azonban nem nyithattam ki a szám, felfedeztem, mennyire megbízok az emberekben. A csöndben elkezdtem értékelni azt, hogy vannak körülöttem, hogy érezhetem, nem vagyok egyedül.
Ha legközelebb találkozol egy szeretteddel, hallgasd meg őt, figyelj rá, úgy igazán, szívből. A mély hallgatás többet mond minden szónál.
3. Figyelemre. Mikor beköltöztem a kolostorba, folyton azt hittem, csörög a telefonom, miközben nem is volt nálam. Ekkor tudatosult bennem, mennyire befolyásolják a figyelmemet a külső hatások. A csöndben azonban függetlenítettem magamat mindentől, elengedtem a dolgokat, és mára már abszolút nem foglalkoztatnak azok a kütyük, amelyek pusztán elveszik az időt a valódi kapcsolatoktól.
4. A természet szeretetére. Régen egyáltalán nem figyeltem a körülöttem burjánzó természetre; hidegen hagyott minden, aminek úgymond nem volt haszna számomra. A kolostori némaságban azonban hirtelen észrevettem a fák ezerszínű leveleit, a víz csöndes, selymes csillogását; az erdő hangjai szinte megszólítottak, a szél hullámzott, mint a szelíd lankák.
Sose felejtsd el emlékezetedbe vésni a természet nem mindennapi, folyton változó ruháját!
5. Emberségre. A kolostori élet előtt rengeteg ember vett körül; láttam, hogy egyikük vidám, másikuk szomorú, harmadik csalódott. Láttam, de nem értettem őket. Ma már tudom, hogyan szemrevételezzem a lelküket, hogyan merítsek inspirációt, ihletet, energiát belőlük - csöndben, odaadással.
6. Szeretetre. Mindig azt gondoltam, a szeretet valami nagy dolog: hatalmas, megfoghatatlan érzés, amire kevesen képesek. A hangtalan világban mégis kitisztult a fejem, és egyre több mindent szerettem meg. Egyszerű, apró dolgokat, hatásokat, élményeket zártam a szívembe, és rájöttem, milyen egyértelmű, milyen magától értetődő is a szeretet. És milyen jó, ha elönti a testem, lelkem.
7. Hitre. Korábban mindig arra vártam, hogy valaki megerősítsen a döntéseimben, helyeseljen, bólogasson, hogy igen, jól csináltam mindent. A csöndes falak között tudatosult bennem, hogy nincs szükségem erre: magabiztosabbnak, erősebbnek éreztem magam, hittem abban, hogy egyedül is sikerülni fog, amit eltervezek.
8. Őszinteségre. Sokszor hazudtam magamnak, füllentettem, takargattam dolgokat. A kolostori élet azonban megtanított arra, hogy amíg nem vagyok őszinte, addig nem fogok tudni megbízni magamban. Az igazság kifizetődő, még akkor is, ha kezdetben nehéz kimondani, nehéz rá gondolni.
9. Hálára. Amikor egy teljesen zárt, csöndes közösségbe kerülsz, ahol senkinek nincs szinte semmije, hirtelen hálás leszel azért, amivel te viszont rendelkezel a kinti világban. Az önfeláldozó, békés és odaadó emberek némasága engem is rávezetett arra, hogy legyek hálás, tudjam megköszönni azt, amit kapok - legyen az bármilyen kis dolog.
10. Egyszerűségre. Régebben imádtam a drámát, a konfliktust, szinte kerestem a vitás helyzeteket. Mára azonban már tudom, hogy a harmóniában, az egyszerűségben rejlik a boldogság, még akkor is, ha ez az állapot kevésbe izgalmas, pezsdítő.
Pozitív Nap
Forrás: tinybuddha.com
