Idén is reménykednek a szervezők az újabb látogatói rekordban, több mint 100 ezer látogatót vár a fesztivál, emiatt a biztonsági feltételeket is fejlesztették és szigorították. Ráadásul eddig az időjárás is kegyesnek bizonyult a fesztiválozókhoz.
Ahogy országszerte, úgy Zamárdiban is igazi nyári meleg tombol, a település polgármestere szerint pedig új biztonsági intézkedésekkel is biztosítják a fesztivál zavartalan lebonyolítását. Csákovics Gyula, zamárdi polgármestere elmondta, hogy a West Balkánban történt tragédia óta szigorodtak a biztonsági elvárások, ez a négynapos Balaton Soundon is éreztette hatását egyebek között dupla kordonnal, a rendezvényen belüli programokra is felállított beléptető rendszerekkel és több vészkijárattal.
A fesztiválon belüli beléptető rendszerekre azért van szükség, mert limitált egy-egy programon belül a résztvevők száma azon túl, hogy a rendezvény egészének befogadóképessége idén is napi 25 ezer fő.
Tömeg a Sound-on szombaton (MTI)Tavaly a fesztivál négy napján 90 ezer vendég érkezett a Balaton Soundra, ez 40 millió forint közvetlen bevételt hozott Zamárdinak, ráadásul a vendégek egy része külföldről érkezik, így a település hírét az országhatáron túlra is elviszik. Az időjárás kifejezetten kedvez a Balaton-parti fesztiválnak, amelynek programjában négy nap alatt több mint 200 előadó szerepel. A Sziget Kulturális Szervezőiroda keddi közleményéből az is kiderül, hogy a nemzetközi sztárok példamutató módon környezettudatosak: szinte minden fellépő kijelentette, hogy nem szeretne műanyag étkészlettel enni, eldobható pohárból inni.
Ezen kívül - a Sziget Szervezőiroda más idei rendezvényeihez hasonlóan - már kizárólag az úgynevezett fesztiválkártyával (vagy annak karórába épített változatával, a fesztiválórával) lehet fizetni. A készpénzmentes szórakozást támogató, érintésnélküli kártyával működő rendszer lényege, hogy a fizetés valóban gyorsabb és biztonságosabb legyen.



