A Szívesség.net egy hely, ahol vágyak teljesülnek, álmok válnak valóra, ahol lehet kérni és adni is immáron harmadik éve. Öndefiníciójuk szerint olyan közösségi oldal, ahol lehet bízni, kapcsolódni – egy tér: ahol lehetőség van változtatni.
Létrejöttének ideje egybeesett a gazdasági válság idejével, talán nem véletlenül. Talán mert maga a kezdeményezés is egy válasz-megoldás a válságra– a bizalom, az adás és az együttműködés lehetőségével. Azzal a látásmóddal, hogy pénzközpontú világunkban is van igény a jóra. Hisz a szívesség lehetőség értéket adni és "értékes vagyok" élményt tapasztalni.
Az alapító, Joós István2009-ben valaki érezte hiányát ennek, megálmodta, létrehozta. Ő
Joós István, aki miután webes fejlesztésekkel foglalkozó cége csődbement, két évre elvonult (még pénze kitartott), átgondolta addigi önző – „sikert, pénzt, nőt hajhászó” életét és tiszta lapot kapva az élettől azon gondolkozott el, hogy mihez kezdjen ezután. Azt érezte, hogy adni jó, és fontos dolog, ezért ehhez fórumot alapított amivel három évvel ezelőtt létrehozta
az első olyan közösségi oldalt, mely mindenfajta anyagi haszonszerzést kiiktatva arra hivatott, hogy összekösse az adakozó kedvűeket a nehéz helyzetben lévőkkel. Egy portál, amelyen bárki regisztrálhat és szívességeket ajánlhat fel vagy kérhet.
Tárgyakat, szolgáltatásokat, időt, figyelmet, bármit, amire rászorulhatunk.
A szívesség.net-en a legkülönbözőbb módon segítik egymást az emberek. Mindenki azt nyújtja, aminek birtokában van: jogi segítséget, fordítást, már nem használt tárgyakat. Vallják „öröm tenni, amiről érezzük, hogy jó – itt és most, ahogy tőlünk telik”.
A portál lényege, hogy feleslegessé vált dolgainkat olyan emberekhez juttathassuk el, akiknek éppen most és éppen arra van szükségük. Vagyis: ha szükségtelen dolgaink után nem kell minden áron pénzhez jutnunk, odaadhatjuk olyanoknak, akiknek még a nekünk feleslegesre sincsen keretük. Ráadásul, célzottan: látjuk ki, mit kér.
Persze mindenkiben felvetődik a kérdés, mi van, ha olyan ember kér, aki puszta haszonszerzésre használja a felületet. Érkezett olyan panasz egy adakozótól, hogy az általa felajánlott tárgyat a Vaterán látta viszont. Az alapító szerint nincs ezzel feltétlenül baj, hiszen elképzelhető, hogy annak az embernek nagyobb szüksége volt arra a pár ezer forintra, mint az aktuális eszközre. Ha önzetlenül adunk, vélekedett, végülis majdhogynem mindegy az adomány sorsa, a lényeg a bizalom – fogalmazott egy korábbi TV-műsorban. Persze a hasonló esetek viszonylag jól kiszűrhetők, hiszen az adakozó és a kérő közvetlenül lép kapcsolatba egymással – akár személyesen is -, vagyis meggyőződhet mindkét fél a másik szándékáról. A lényeg a bizalom.
Egy az oldalon több alkalommal is adakozó, névtelenséget kérő hölgy azt hangsúlyozta, a kezdeményezés azért nyerte el tetszését, mert idáig nem sikerült olyan adakozási formát választania, melynél biztos abban, hogy az kapja akinek szüksége van rá, és azt, amire.
Legyen 2012 a BIZALOM éve!
A portált semmilyen marketing eszközzel nem népszerűsítették eddig, mégis folyamatosan növekszik a regisztrációinak száma, ami meghaladta már a 25 000-t. Tematikus aloldalai is születtek a szívesség.net-nek, mint például a bocsanat.net vagy a koszonom.net. Van, aki kifejezetten ezeket használja: ezek a leki segítségről szólnak.
A Szivesseg.net mögött rengeteg önkéntes munka van. Azok, akik segítenek összefogni a szívességeket és a moderációt, lelkesedésből áldoznak a szabadidejükből arra, hogy biztosítsák a hátteret az oldal minél zökkenőmentesebb működéséhez. A tagok, szíves angyalok alapvető törekvése, hogy bizalommal, őszintén, elfogadón állnak egymáshoz, mindenkihez jó adag játékossággal egyetemben. Így fogalmaznak: „Látjuk, hogy ma, most egymás felé megtett pici lépésektől változik a világ is.”
S ha nem jutna eszünkbe nagy hirtelen egyetlen szívesség sem gondolatébresztő ötletekkel erre is gondoltak az oldalon. Íme, egy példa a sok közül:
–› társaság
Magány, magány, magány... bármerre nézek. Biztosan van, akinek épp a Te egy óra időd lenne hatalmas érték... itt felajánlhatod. Másrészt sokan vágynak társaságot, de kevesen vallják be. Itt megteheted. Az már mindegy, hogy beszélgetés, színház/mozi, babasétáltatás vagy sport a közös tevékenység. Végül, saját tapasztalat, hogy JÓ érzés magam, az időm, a figyelmem másnak adnom – sőt: rosszkedv ellen A legjobb nem magamra figyeljek. Pár ilyen óra, és máris újra szép a világ...
Ha szeretnél változtatni a körülötted lévő világon, változtasd meg önmagad! A képlet egyszerű: Bizalom + tett = derű + bőség. Adj Te is magadból - önzetlenül!
Szerző: Szilvási-Zupkó Anett - Pozitív Nap