Szakács világdöntő: különdíjat söpört be Széll Tamás


A világhírű szakácsversenyen francia győzelem született, a magyar induló a tizedik helyet szerezte meg.




Thibaut Ruggeri francia séf nyerte meg szerdán a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjét a franciaországi Lyonban, ahol a magyar induló, Széll Tamás a tizedik helyet szerezte meg.

Ruggeri, a párizsi Lenotre étterem 32 éves szakácsa és háromfős csapata a versenyt alapító Paul Bocuse-től vehette át a 20 ezer eurós fődíjat a kétévenként megrendezett versenyen.

Az ezüstérmet Dánia, a bronzot pedig Japán csapata nyerte el. A legjobb húsfogást a britek készítették, és nekik volt a legjobb segítőjük is. A halmenük közül a zsűri a norvég fogást találta a legjobbnak.

A közönség szavazata alapján Széll Tamás plakátja nyerte el a legjobb poszternek járó díjat.

A legjobb poszternek járó díjat is bezsebelte.

A döntőn az amerikai, az európai, valamint az ázsiai kontinentális döntők legjobbjai indulhattak, összesen 24 ország séfje. Széll Tamás a tavalyi márciusi európai fináléban Brüsszelben elért kilencedik helyezésével szerzett jogot arra, hogy részt vegyen a globális döntőben.

A Michelin-csillagos Onyx étterem séfje a magyar szurkolók hangos drukkolása és ovációja kíséretében mutatta be szerdán a Rubik-kocka által ihletett versenyfogásait a világdöntőben.

A 27 tagú nemzetközi zsűri először a magyar séf rombuszhalból és homárból készült halfogását kóstolhatta meg, amelyhez a nemzeti sajátosság hangsúlyozására köretként lángost is felszolgáltak.

A húsos fogás ír marhából készült mangalicaszalonnával, kakukkfűvel és petrezselyem jus-vel, ehhez húsos raviolival készült gulyás, gombával töltött répa, konfitált sütőtökkel és marinált céklával, valamint marhapofa és ökörfarok rillette karórépapürével és céklával, és végül hagymakompót hagymalekvárral és szarvasgombával társult.

A francia műsorközlő azt mondta: reméli, hogy a magyar fogások is olyan különlegesek és eredeti ízűek lettek, mint amilyen egyedi és összehasonlíthatatlanul különleges a magyar nyelv. Kiemelte, hogy magyar séf először jutott be a világdöntőbe.

Eredmények:
1. Franciaország
2. Dánia
3. Japán
4. Anglia

Legjobb plakát: Magyarország
Legjobb segítő és legjobb hústányér: Anglia
Legjobb hal: Norvégia

Még hogy a magyar konyha nincs a világ élvonalában?! Büszkék vagyunk, gratulálunk!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Kérem, vasárnap ne jöjjön." - 80 éve ment el József Attila

József Attila. Egyszerű név. Zseniális elme. Az őrület határán táncoló lélek. Költő, művész - a legnagyobb és legmagányosabb. 80 éve távozott közülünk.

10 gyönyörű versrészlet a magyar költészet napjára

Azt mondták neki, az Attila név nem létezik, így gyerekkorában sokáig Pistának szólították. Árult vizet, lopott fát, tanított és írt, mégis mindig nyomorgott. Egyetemre ment, képezni akarta magát, de eltanácsolták. Rövid élete során végig önmagát kereste, ám nem tudta megtalálni lelki békéjét. Ő volt József Attila: születésnapját, április 11-ét a magyar költészet napjaként tartják számon.

Újabb magyar gasztro-sikernek örülhetünk, ezúttal Bécsből!

Magyar gasztroblogger diadalmaskodott a bécsi elegáns és nívós étterem hobbiszakácsoknak kiírt versenyén!

Magyarul szaval József Attilát a brit nagykövet (+videó)

Iain Lindsay brit nagykövet József Attila Tavasz van! Gyönyörű! című versét olvasta fel a magyar költészet napja alkalmából. Hihetetlenül aranyos és megtisztelő gesztus!

Az egér, aki a való világ részese akar lenni

A bájos kisegér kalandjai a való világ és a két dimenziós "papírlét" határán táncolnak.


NAPI BOLDOGSÁG