Soha nem látott felvételek kerültek elő Pompeji városáról

Pompeji városa, háttérben a Vezúvval


Az 1934-ben Rómát Nápollyal és a délolasz várost Pompejivel összekötő népvasút első útja, az ásatások romjai között hosszú télikabátban sétálók csoportja és a füstölgő Vezúv is látható azon a tizenhárom rövidfilmen, amelyet a harmincas években forgattak a régészeti területen és környékén.

A filmhíradóknak szánt kockákat az 1924-ben alapított, és a Benito Mussolini vezette fasiszta rezsim szócsövévé vált Luce filmintézet rögzítette a Cinecittá filmgyár számára. A felvételeket a korabeli olasz politikát dicsőítő szöveg kíséri, és fasiszta jelképek is feltűnnek bennük.

A harmincas évek óta most először látható felvételeknek nemcsak történelmi, hanem régészeti jelentősége is van, mivel a filmek a pompeji ásatásoknak az 1943-as bombázások előtti állagát mutatják: többek között a gladiátoriskolát (Schola Armaturarum) és annak freskóit, amelyek örökre elvesztek a második világháborús omlásokban. Az ókori iskolát később restaurálták, de 2010 novemberében az eső elmosta az épület falát, és azóta sem állították helyre.


Íme, az egyik ízelítőül, 1936-ból:


A többi felvételt ide kattintva nézhetitek meg - ne hagyjátok ki, rendkívül érdekesek!


Mi történt Pompeji városával?

Pompeii ókori római romváros Nápoly közelében, Campania olasz tartományban terült el. A település a Vezúv lábánál, lávatalapzaton épült. A lakosság úgy hitte, a hatalmas vulkán már régen kialudt - sajnos tévedtek, és ez lett a végzetük. A természeti képződmény 79-ben váratlanul felébredt, és a kráterét elzáró lávadugó a levegőbe repült. Bár jelentős mennyiségű kőtörmelék, láva és tűz zúdult az emberekre, nem ez idézte elő a város pusztulását, hanem a 7-8 méter magas hamuréteg, amely mindent és mindenkit betemetett.

Egy képkocka a 2014-es Pompeji című filmből - Hollywood szerint egy festett a kitörő Vezúv


A város szinte eltűnt a föld színéről, így nem meglepő, hogy első megtalálása teljesen véletlenszerű volt. A 16. században a Sarno-folyó szabályozási munkálatai során bukkantak rá az első falmaradványokra. 1748. április 6-án kezdték meg hivatalosan az ásatásokat Rocque Joaquín de Alcubierre spanyol mérnök vezetésével. A rövidesen híressé vált lelőhely kiemelt szerephez jutott az újkori európai kultúra fejlődésében. Napjainkban Olaszország egyik kiemelt turisztikai célpontja, a Világörökség része. Számos film készült róla, illetve regények, történelemkönyvek főszereplőjévé vált.



MTI/Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek is csúfolták: 60 éves a kultikus Trabi

Hatvan éve gurult le a futószalagról az első Trabant. Egészen pontosan 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.

Átmész a világ legrövidebb IQ-tesztjén? Mindössze 3 egyszerű kérdésből áll

Milyen gyorsan tudja megadni a helyes választ három meglehetősen egyszerű kérdésre? Intuícióira vagy az eszére hallgat? De úgy is kérdezhetnénk: hogy áll a közérthető matematikával? Nézzük a tesztet.

"Olyan vagyok, mint a birkák, a szabad levegőnek születtem" - 90 éves néni egy olasz falu egyedüli lakója

Az augusztusban 91. életévét betöltő Paolina Grassi az utolsó lakója Casali Socraggio hegyvidéki falujának Olaszországban a svájci határ közelében

A valódi optimizmus margójára: az üres pohár legalább tiszta

Azt mondják optimista az, aki szerint a pohár félig tele van, pesszimista az, aki szerint félig üres. Azt is mondják, hogy optimista az, aki szerint az üres pohárban az a jó, hogy legalább tiszta. Az valódi optimizmus viszont az, hogy a pohár gyakorlatilag mindig tele van, ha mással nem, hát levegővel.


NAPI BOLDOGSÁG