Megmondtam: MAGYARUL énekelek!

10.lett ByeAlex 84 ponttal az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A 20 éves dán Emmelle de Forest nyerte az 58. Eurovíziós Dalfesztivált Malmőben.


Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték a svédországi Malmőben.


A győztes produkció


Az előzetesen a legesélyesebbnek tartott 20 éves dán győztes, Emmelie de Forest 281 ponttal győzött a 26-os döntőben, mögötte az azeri Farid Mammadov lett a második (Hold Me), az ukrán Zlata Ohnevics (Gravity) a harmadik.

A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. 1963 és 2000 után harmadszor született dán győzelem.

A Magyarországot képviselő ByeAlex Kedvesem című számával a 10. lett.  A 28 éves énekes tizenhetedikként lépett színpadra, közvetlenül a későbbi győztes után. Bár előző este, a zsűrik előtt előadott produkció során adódott néhány technikai probléma (például részlegesen elment a világítás), ezúttal minden rendben ment.


A magyar nyelven énekelt Kedvesem előadásában a színpadon a vokalista Wéber Helga és a gitáros Kővágó Dániel egészítette ki a produkciót. A dal társszerzője Palásti Kovács Zoltán Zoohacker.


Magyarország eddigi harmadik legjobb eredményét érte el az Eurovízión ByeAlex


Az első nyilatkozat

"Szerintem önmagáért beszél, hogy Magyarország eddigi harmadik legjobb eredményét értem el az Eurovízión, ráadásul 12 pontot kaptam a németektől. Úgy érzem, kiderült, hogy Európa nyitott egy új dologra, sokakban benne volt: egy énekes magát hozza, ne pedig másoljon" - mondta ByeAlex a szereplésről.

Hozzátette: nem kell feldolgoznia, hogy a semmiből jőve néhány hónap után a 10. lett az Eurovíziós Dalfesztiválon.

"Tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm, mert jó dalszerzőnek gondolom magam, de előadóként még van hová előrelépnem. Nagyon jó érzés volt tizenvalahányezer embernek énekelni az Arenában, most nem volt bennem idegesség, mint az elődöntőben" - hangsúlyozta ByeAlex, aki a döntő vége után a következő üzenetet posztolta a Facebook oldalára: "Na mit szóltok TOP 10!? Németországtól 12pont? Én a dánoknak drukkoltam. Köszönöm mindenkinek. Hamarosan összefoglalom az elmúlt pár hónap élményeit. Hajrà magyarok! Megmondtam: MAGYARUL énekelek!"


"Az én kedvesem a végtelennel ujjat húz és sosem retteg..."



Így pontozták  ByeAlexet a nézők:

12 pont
Németország

10 pont
Svájc

8 pont
Albánia, Finnország

7 pont
Hollandia

6 pont
San Marino, Bulgária

5 pont
Litvánia

4 pont
Észtország, Horvátország

3 pont
Olaszország, Svédország

2 pont
Szerbia, Norvégia, Görögország

0 pont
Ausztria, Nagy-Britannia, Izrael, Ukrajna, Románia, Moldova, Azerbajdzsán, Örményország, Spanyolország, Belorusszia, Lettország, Belgium, Oroszország, Málta, Izland, Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia, Grúzia

A finálé előtt a nagyobb fogadóirodák többsége csak a 17. hely környékére várta Magyarországot. A Compact Disco tavaly Bakuban 24. lett Sound of Our Hearts című dalával, ByeAlex egymás után a harmadik magyar döntős.

Az éjszakai döntőt a helyszínen 13 ezer, a televízió képernyőin keresztül mintegy 100 millió néző látta.

Kísérletből fesztiváldal


Márta Alex a Szabolcs megyei Fényeslitkén született. Az idén 28 éves filozófus, újságíró, zenész saját bevallása szerint 11 éves korában komponálta első dalát. Azóta több kislemeze is megjelent, de az országos ismertséget 2013-ban szerezte, amikor megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóját, A Dalt.

A Kedvesem című dal ötlete csaknem három évvel ezelőttre nyúlik vissza, de csak a versenyre lett belőle kerek egész. Bye Alex eredetileg egy kísérletezős, popos számot írt, a szöveg egy életében megtörtént szituációról szól, abból az időből, amikor elhagyatottan élte mindennapjait. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Újra jégen a legendák: a 80 éves Ljudmila Belouszova és a 83 éves Oleg Protopopov fellépése hihetetlen!

Több mint ötven évvel első olimpiai aranyuk után, a házaspár tavaly decemberben újra jégre lépett: a 80 éves Ljudmila Belouszova és a 83 éves Oleg Protopopov fellépése hihetetlen.

KETTESEM: a legédesebb Kedvesem produkció

Iskolai évzáró, a Kedvesem című ByeAlex örök, de egy kicsit másképp és egy belevaló kissrác. Egyenlő nagy, nagy nevetés!

A tánc önkifejezés, szárnyalás: az ÉLET maga

A táncra alapvetően, mint szórakozásra gondolunk elsősorban, ám vannak, akiknek ez sokkal többet jelent! Hagyományőrzést, közösséget, vagy éppen élményeket új világokkal.

Újra indul a nagy dalválasztó!

Idén is keresik azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2013-ban Európa legnagyobb zenei versenyén. A dalválasztó célja, hogy új, igényes magyar dalok szülessenek.

Magyar dal napja: 23 helyszínen több száz fellépővel

Nyolc vidéki és 13 fővárosi színpadon, valamint két határon túli helyszínen tartják meg szeptember 9-én, vasárnap a magyar dal napját.


NAPI BOLDOGSÁG