Csáki András, hazánk egyik legtehetségesebb fiatal klasszikus gitárművésze.
Mint arról Csáki egyik tanára, Szilvágyi Sándor Liszt-díjas gitárművész az MTI-t tájékoztatta, "a magyar gitárművész játékával belopta magát a spanyol közönség szívébe, amit a hatalmas tapson kívül az is bizonyított, hogy ő kapta meg a nemzetközi verseny közönségdíját is". Az egyhetes, háromfordulós verseny több mint negyven indulójából négyen jutottak a péntek esti döntőbe. A döntőbe került klasszikusgitárosoknak előbb egy gitárra és zenekarra írt versenyművet kellett zenekarral megszólaltatniuk, majd egy-egy szólódarabot előadniuk. Az idei verseny győztese a horvát Srdjan Bulat lett. A Francisco Tárrega-versenyen, a hagyományainak és versenykiírásának megfelelően, csak első és második díjat, valamint Tárrega-művek előadásáért járó különdíjat és a közönség szavazata alapján közönségdíjat osztanak ki.



