Katalán látványvilág a fővárosban


Katalán fesztiválnak ad otthont a hétvégén a budapesti Szabadság tér, ahol a botos tánctól a sárkányokig sok érdekes hagyományőrző programmal várják az érdeklődőket.


A rendkívül színes katalán néphagyományokból adnak ízelítőt a péntektől vasárnapig tartó forgatagban a hagyományőrző együttesek - adta hírül a Fővárosi Önkormányzat.

Bemutatkozik a helyszínen a botos tánc, amelynek pontos eredete ugyan ismeretlen, de az egyik legelterjedtebb táncnak számít Katalónia területén: több mint száz tánccsoport tartja repertoárján, mindegyik a saját népviseletében.

A felvonulások és népi szokások állandó résztvevői, a nemességet és a királyi hatalmat jelképező hatalmas állatalakok sem maradnak távol, legjellemzőbb közülük a fenséges sas, a díszesen felkantározott öszvérparipa, az oroszlán vagy a bika, de mellettük még számos egyéb állatjelmezbe bújt résztvevő is feltűnik majd a helyszínen.

A capgrossos, azaz a kosztümös nagyfejű figurák már a XVIII. században felbukkantak a vallási kör- illetve díszmenetekben, szerepük az volt, hogy utat törjenek az óriásokkal felvezetett kíséretnek. Ezeket a különleges jelmezeket is magukkal hozzák a csoportok a fővárosi mulatságra.
Tíz emelet magas embertornyok.

Bemutatja repertoárját a hagyományos katalán népzenét játszó cobla zenekar, lesznek ördögök, sárkányok, embertornyok is, amelyek érdekessége, hogy az egyre szaporodó toronyépítő csoportok és a nem ritkán tíz emelet magas építmények nyomán az UNESCO 2010-ben az embertornyokat a szellemi kulturális világörökség részévé nyilvánította.

Megtalálhatók lesznek a fesztiváli sokadalomban a katalán óriások is: a papírmaséból készített bábokkal bonyolultabb koreográfiájú táncokat is előadnak. Bőséges ízelítőt kaphatnak a látogatók a katalán népzenéből és néptáncból, valamint a szintén nagy múltra visszatekintő utcaszínházi előadásokból is.

A nap részletes eseményeiről a főváros honlapján lehet tájékozódni.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg

Szedd magad levendula: idén is eljött a nyár egyik legjobb programja!

A Levendula Fesztivál lesz most hétvégén, 23-25-ig tart Tihanyban, ahol mindenhez hozzájuthatsz, ami levendulás, és persze nagyon sok érdekes programmal készülnek kicsik és nagyok számára.

Páratlan: lombkorona-tanösvény nyílt Somogyban

A kaszói lombkorona tanösvény hosszát és magasságát tekintve is egyedülálló Magyarországon.

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!


NAPI BOLDOGSÁG