Hal minden mennyiségben - Budapesten

A pénteken elkezdődött rendezvényen a magyar és az ázsiai halgasztronómia szinte minden szegmensét bemutatják.


A belépés ingyenes, az étkek egészségesek
- ne hagyjátok ki!

Ma kezdődik az első Budapesti Halfesztivál, ahol a halízű vattacukortól az afrikaiharcsa-szalámin át az orosz vodkás hallevesig és az egyéni receptek alapján elkészített magyaros halászlevekig a magyar és az ázsiai halgasztronómia szinte minden szegmensét bemutatják.

Az Erzsébet téren vasárnap záruló esemény nem egyetlen fajra koncentrál, hanem igyekszik a teljes magyarországi halpalettát bemutatni. Emellett az ingyenesen látogatható fesztivál vendégei megismerkedhetnek a vietnami, a thaiföldi és a japán halkultúra remekeivel, a tenger gyümölcseinek elkészítési technikáival is.

A látogatók borokat és pálinkákat is kóstolhatnak, sőt akár maguk is elkészíthetik ételeiket például a felállított szalonnasütőn. Lesznek színpadi műsorok, valamint a kisebbeknek minividámpark. A pénteki halászléfőzést és halászlé-bemutatót Harcsa Veronika koncertje kíséri. Másnap a halászléfőző-verseny után magyar folklórprogramok, a GasztroJazz előadása és a Budapesti Utcazenészek Fesztiválja szolgáltatja a zenét a finom falatok mellé. Vasárnap a gyermektáncház után bemutatkozik az ázsiai halas konyha, illetve a színpadon az ázsiai folklór.

A fesztivál részletes programja és egyéb információk itt megtalálhatóak.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Újabb magyar gasztro-sikernek örülhetünk, ezúttal Bécsből!

Magyar gasztroblogger diadalmaskodott a bécsi elegáns és nívós étterem hobbiszakácsoknak kiírt versenyén!

10 élelmiszer, ami megmentheti a hétköznapokat - kamrába velük!

A legtöbb kamra, konyhaszekrény tartalmaz alapvető élelmiszereket, melyek szükségesek a mindennapi főzéshez. Ki akarna naponta lisztért vagy olajért rohangálni? Nyilván senki.

A lány, aki "megette a világot"

Az utazás nem csak a szemünknek, hanem a hasunknak is nagyon kellemes élmény lehet!

Színpompás receptek, melyek az egészséges saláták szerelmesévé tesznek

Ha a saláta eddig a hétvégi nokedlihez fogyasztott fejes-ecetes verzió volt, akkor a következő képeket Neked találták ki!

A régi idők húsvéti kelléke, amiről még nem hallottál: a sárga túró

A húsvéti hagyomány tájegységenként változik, most az észak-keleti régió különlegességét mutatjuk be.


NAPI BOLDOGSÁG