Ha máskor nem, legalább szombaton olvassunk éjszakába nyúlóan

Az idei olvasásnépszerűsítő rendezvénynek négy kiemelt helyszíne lesz a fővárosban: az Akvárium Klub mellett az Alexandra Könyvesház, a Libri Mammut könyváruház és a Líra Fókusz Könyváruház kínál kötetlen, zenés és interaktív programokat - mondta el a szervező Supka Géza Alapítvány elnök, Lafferton Kálmán. Az olvasást idén a könyvtárakkal együtt népszerűsítik, hiszen az Olvasás éjszakáját az Országos Könyvtári Napok idején, a Könyves vasárnap előestéjén rendezik meg.


Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója kiemelte: mivel közös ügyről, az olvasás népszerűsítéséről van szó, így az Olvasás éjszakája, valamint az Országos Könyvtári Napok (október 13-20.) és az október 19-i Könyves vasárnap "egymásnak adják át a stafétát."

A kiemelt helyszíneken a könyvbemutatók, dedikálások és beszélgetések mellett divatbemutató, írók és DJ-k párbaja, mesélés és sütisütés, szabadulós játékok és kiállítások is színesítik a programkínálatot.

A Líra Fókusz Könyváruházban Dragomán Györggyel és Parti Nagy Lajossal is találkozhat a közönség, lesz divatbemutató fiatal írók és költők részvételével, Vivien Shotwell, a Mozart múzsájának írója operaénekesként is bemutatkozik, a Dohány utcai Hátsó Kapuban pedig bárki bemutathatja saját kötetét. A Bookline Astorián található boltjában többek között Lackfi János új kötetének és Kőrösi Zoltán Szívlekvár című regényének bemutatója lesz, az Oktogonon Szatmári Ferenc Főzelékes Feri című könyvét ismerhetik meg az olvasók, míg a Mazel Tovban este írók és DJ-k párbaja várja a nézőket.


Az Akváriumban közösségi e-könyv-írásra várja az érdeklődőket Ungvári Tamás és Kelecsényi László, valamint a Scolar Kiadó szerzőivel - köztük Karafiáth Orsolyával, Gerlóczy Mártonnal és Méhes Károllyal - hallhat beszélgetést a közönség.

Az Örkény István Könyvesboltban a látogatók Müller Péter íróval beszélgethetnek új kötetéről, majd az Omega együttes tagja, Mihály Tamás zeneszerző ismerteti a zenekarról írt könyvét.

A rendezvényhez csatlakozott még többek között a budapesti Írók Boltja, vidéken a váci Lyra Könyvesbolt, a soproni Cédrus Könyvkereskedés és a nyíregyházi ILS Bookshop. További részletekért kattints!

Te is imádod a könyveket?

Kár tagadni, hogy az Olvasás éjszakája elsősorban a könyvmolyoknak lehet érdekes - ha magadra ismersz a következő 17 gondolatban, jó hírünk van: te is közéjük tartozol. 

1. Ismered a "csak még egy fejezetet" érzést? Amikor annyira jó egy könyv, hogy nem tudod letenni, pedig muszáj lenne - mégis képtelen vagy rá, és azzal nyugtatod magad, hogy egy fejezet, aztán irány aludni/dolgozni/főzni/tanulni!

2. Bárhol és bármikor képes vagy elnevetni magad, ha eszedbe jut egy vicces rész valamelyik kedvenc könyvedből.

3. Szerinted a könyv MINDIG jobb, mint a film.


4. 
A legkedvesebb regényeidet újra és újra elolvasod, hogy ismét átélhesd azokat a csodákat, kellemes és kellemetlen pillanatokat, amelyeket először megtapasztaltál. És ez így fog menni az idők végezetéig...

5. Ha eltervezed, hogy lefekvés előtt olvasol egy kicsit, abból a kicsiből biztos, hogy hosszú-hosszú órák lesznek.

6. Ha kifizetted a számlákat, vettél a családnak és magadnak ennivalót, valamint beszereztél minden más elengedhetetlen dolgot, a maradék pénzt egy az egyben könyvekre költöd. 

Szeretnéd megtudni, mi lehet még jellemző rád? Akkor kattints cikkünk folytatására!



MTI/Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Készen állsz 2018 nagy olvasási kihívására?!

Ha már egy olyan könyved sincs otthon, amit még ne olvastál volna el, ha már senki nem tud olyan olvasnivalót ajánlani Neked, amit már ne tudnál fejből oda-vissza, akkor ez a játék Neked való! Ha úgy érzed, keveset olvasol, pedig igenis szeretnél, akkor még motivációként is jól jöhet ez a kihívás! Kalandozz egy kicsit a könyvek világában!

"Kérem, vasárnap ne jöjjön." - 80 éve ment el József Attila

József Attila. Egyszerű név. Zseniális elme. Az őrület határán táncoló lélek. Költő, művész - a legnagyobb és legmagányosabb. 80 éve távozott közülünk.

A fohász, ami átsegítette a nehéz időszakokon "A kis herceg" íróját

Antoine de Saint-Exupéry, a híres francia író, akinek bölcs gondolatait nem csupán "A kis herceg" művéből ismerhetjük. Az egyik legcsodálatosabb fohász is tőle származik. Élete, pilótaként sem volt félelmektől, szorongásoktól mentes, és az egyik legnehezebb időszakban a következőket vetette papírra

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!

12 alkalom, amikor az írók egy egészen új szintre emelték a köszönetnyilvánítást

A regények elején vagy végén a legtöbbször az írók pár szóval megemlítik néhány szerettüket, családtagjukat, akiknek a könyvet ajánlják. Ezek általában rövid, kedves mondatok, amelyekben hálájukat fejezik ki azon emberek számára, akik segítettek nekik a könyv megírásában, ötleteikkel, szeretetükkel támogatták őket a nehezebb időszakokban is. De mint ahogy a világon bármit, ezt is lehet egészen másképp csinálni.


NAPI BOLDOGSÁG