Felavatták Hofi Géza lábnyomát az Örkény Színházban

Felavatták Hofi Géza fémbe öntött lábnyomát az Örkény István Színház előcsarnokában; az Örkény Kert egész napos rendezvényének megnyitóján, szombaton leplezte le az emlékhelyet Horváth Ádám rendező.

Hofi Géza humorista fémbe öntött, két ballábas cipőjének
lenyomata az Örkény István Színház előcsarnokában,
az Örkény Kert egész napos rendezvényének megnyitóján. (MTI Fotó: Lakatos Péter)


Mácsai Pál, a színház igazgatója elmondta: mivel a magyar kabarétörténetben páratlanul hosszú szériát játszott ebben a színházban a művész, úgy gondolták ennek a lábnyomnak itt a helye, ezért elhelyezték a teátrum előcsarnokában. Hozzátette, hogy 1997-ben az örökös tagsághoz készítették el Hofi Géza lábnyomát, amelyet halála miatt már nem avattak fel a Budapesti Operettszínház előtt a Nagymező utcában. Horváth Ádám - aki a művész legtöbb televíziós felvételének rendezője volt - Hofi Géza lábnyomának avatásakor elmondta: az alkotás szimbólum, mert ebben a színházban nem találnánk olyan pontot, ahol Hofi Gézának ne lenne lábnyoma. Mint mondta, két hosszú szériát - a Hoféliát és az Élelem bérét - játszott itt a művész, ez sok száz előadást jelentett.

Bár a zene ugyanaz maradt, a szöveg mindig változott, érdemes volt újra és újra megnézni az előadást. Horváth Ádám az alkotás leleplezésekor kiemelte: a lábnyom itt marad és figyelmeztet arra, hogy dolgozott itt egy nagy művész, akinek szelleme most is itt van. Az alkotás gyerekcipőt, két bal lábat ábrázol. Ehhez kapcsolódva Mácsai Pál hozzáfűzte: Hofi Géza tudja, hogy a bohóc egyrészt gyerek - megőrzi, kíváncsiságát, nyitottságát incselkedő hajlamát -, másrészt pedig, amit ér, amit lát, abból viccet csinál. „Bár volnának sokan ilyen bohócok” - mondta. Az emlékmű avatásán Kövér Ildikó, Hofi Géza özvegye is részt vett.

Hofi Géza (1936-2002) Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja. A magyar kabaréműfaj külön úton járó, kiemelkedő népszerűségű mestere, aki önálló produkcióival egyéni stílust teremtett.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Mióta nem hiszed magadról, hogy valóban szép vagy? Egy felrázó kisfilm, amit minden hölgynek látni kéne (+videó)

A nők maximum 4%-a vallja magát szépnek. Vagyis 10 nőből minimum 9 nincs tisztában azzal, milyen sugárzó valójában. Most azonban méltó helyére emeljük a valódi szépséget!


NAPI BOLDOGSÁG