Az egyszerű, őszinte és boldog filmek fesztiválja

Üdítően őszinte és egyszerű, de csöppet sem naiv filmek az Első Bhutáni Filmfesztiválon.


Magyarországon rendezik meg az Első Bhutáni Filmfesztivált – mármint nem az ország, hanem a világ elsőjét. Ez persze még így sem hangzik túl érdekesen annak, aki nem ismeri az országot. Ismerjék hát meg az áthatolhatatlan hegyekkel-völgyekkel szabdalt helyet, ahol a lakosság nagy része még tévét sem látott, és ahol a GDP helyett a boldogságot mérik! A vetítések kedd délutántól kezdődtek a budapesti Művész Moziban, részletes program erre!

Egy számunkra ismeretlen kultúra filmjeit tekinthetjük meg

Valcsicsák Zoltán, a Magyar Bhutáni Baráti Társaság elnöke így ajánlja az eseményt:

„Valahányszor Bhutánban jártam, mindig elmentem moziba. Nagy élmény volt! Mint sok más dolog az országban, ez is egyfajta furcsa utazás, térben és időben. A mozi bejáratnál elhelyezett kis asztalnál mindig ketten árulják a jegyeket, és állandó telefonkapcsolatban tájékoztatják a producert az eladásokról, miközben a befolyó pénzt az asztalon lévő aktatáskába helyezik. A mozikban csak bhutáni filmeket játszanak, és a fővárosban, Thimphuban, ahol kb. 100 ezren laknak, ma már három mozi közül is lehet választani. Emellett vidéken mobil mozisátrakban vagy közösségi termekben vetítenek, például vallási ünnepeken.

Egy boldog ország boldog filmjei

A 2-3 órás közönségfilmek nagy része a cselekményt egy szerelmi történet köré szövi, ahol a feszültséget a város és a vidék, a modern és a hagyományos, a régi és az új generációk közti ellentét teremti meg. A visszatérő jellemekkel, hagyományos párbeszédekkel, dalokkal, táncokkal, összegabalyodó emberi kapcsolatokkal, humorral, illetve konfliktusokkal és esetenként tettlegességgel operáló filmek elsősorban a vidéki vagy a vidékről nemrég a növekvő fővárosba költözött nézőket célozzák meg. Ezeken a filmeken erőteljesen érződik az indiai Bollywood hatása, mégis egyedi hangon szólalnak meg.

A filmvetítés alatt a nézők úgy viselkednek, mint a magyar közönség viselkedhetett a mozi hőskorában: amikor felbukkan a gonosz szereplő, pfujolnak, a dalokat dúdolják és a családok egymás között otthonról hozott ételeket osztanak meg. Legutóbb egy család mellett ültem, és az apa a film kezdetén mosolyogva felém fordult és bicskájával lekanyarítva megkínált egy szelet uborkával. Szívesen elfogadtam, és az sem zavart, hogy a párbeszédeket nem értettem, és az ölében lévő kislány egész végig csörgő-villogó játék mobiltelefonjával játszott. A szünetben pedig mindenki sietett a büfébe vagy megvenni a film zenéjét lemezen. Igazi kedélyes népünnepély!"

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Igaz, ami igaz, anno nagyon szerettük. Ma pedig érdemes újra elmerülnünk benne, mert bőven. hordoz mondanivalót a 21. század emberének is.

"422 barátom van, mégis magányos vagyok."

"Ahogy kinyitjuk a számítógépünket, becsukjuk az ajtókat." Gary Turk versében felhívja a figyelmünket arra, hová vezethet az, ha elhanyagoljuk a valódi életet.

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

HÚSLEVES (nem egyszerűen gyógyszer és ebéd, nem egy szimpla étel, a húsleves a minden)

Ez a film a karácsonyi húsleves készítését dolgozza fel, de ne a klasszikus főzőműsorra gondoljon valaki, ha esetleg tervbe veszi a megnézését. Inkább a főzés hangulata, és közege ami lényeges. A videó hangulata, a nyugalma, visszarepít egy szebb világba!


NAPI BOLDOGSÁG