Örkény híres művében, A ballada a költészet hatalmáról című alkotásban a telefonfülke egy verset ismételgetett. A prágai „verziók” ennél is többet nyújtanak: apró könyvtárakká alakulnak át. Cseh fiatalok ugyanis apró, ingyen használható könyvtárakat készítenek kiselejtezett prágai telefonfülkékből.
A cseh Telefónica kommunikációs cég alapítványának tetszett a fiatalok ötlete, ezért pénzt és hét darab használaton kívüli telefonfülkét adott nekik. A páros helyreállította és kicsinosította a fülkéket, amelyekbe polcokat s szereltek. Ezután különböző forrásokból gyűjtötték össze a könyveket.
Az első "könyvfülke" csütörtökön nyílt meg a Kísérleti Orvostudományi Intézet (IKEM) kórházban, további kettőt egy másik kórházban, illetve egy bevásárlóközpontban állítanak fel, a maradék négy fülkét pedig húsvétkor helyezik üzembe. A projekt későbbi szakaszában a szervezők az utcákon, valamint metró- és vasúti megállókhoz közeli helyeken szeretnék felállítani a könyvfülkéket. Valószínűleg a metrók utazóközönsége értékelné leginkább az apró könyvesbódékat, ám biztonsági okokra hivatkozva a prágai közlekedési vállalat nem akar engedélyt adni azok felállítására.
A napilap szerint jelenleg 1555 telefonfülke üzemel az 1,3 mllió fős Prágában. A fülkék száma 60%-kal csökkent az elmúlt tíz évben, és a még működőket is egyre kevesebbet használják az emberek, így félő, hogy egyszer teljesen el fognak tűnni.
Természetesen itthon is emlékeztünk hasonlóképpen a költőre. 2013. április 6-án Remeteszőlősön egy olyan fülkét avattak fel, amely vonalat nem adott, de ha valaki felvette a kagylót, akkor Örkény-egyperceseket hallhatott.
Forrás: MTI