Ezt gombold magadra! (videóval)

Fiatal tervezők összecsapása, és már befutott tervezők bemutatói várnak ránk a Millenárison március 31-én a Gombold újra! rendezvényén, ahol életre kel a magyar kreativitás.


Március 31-én a hazai divaté lesz a főszerep a Millenárison. A már befutott tervezők legfrissebb, 2012/2013-as őszi-téli kollekciói mellett a kifutóra vonulnak a Gombold újra! pályázat második szériájának indulói is.

Második alkalommal rendezik meg a nagy sikerű Gombold újra! pályázatot és annak záró eseményét. Azonban idén nem csak a kreációk felvonultatását tekinthetjük meg, hiszen már konferencia és vásár, valamint több divatbemutató is várja az érdeklődőket.

Életre keltik idén is a magyar kreativitás. 

A Design Terminál, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a MOME által szervezett idei versenyen két kategóriában csaphatnak össze a fiatal tervezők. A Kortárs öltözéktervezési pályázat a tavalyi feladatot fedi le, míg a Design és hagyomány kategóriában magyar divattervezők által előre elkészített szabásminta alapján, hagyományos kézműves technikával vagy anyagból készült, egyedi ruhadarabokkal pályázhattak a jelentkezők.

A zsűri idén egy nemzetközi taggal is bővült; a nyertesek kiválasztásában a Marie Claire International divat- és szépségrovatának vezető szerkesztője, a francia Florence Deladriére is részt vesz, többek között Andó Indikó stylist, Sebestyén Márta énekes, Beszprémy Katalin népművész, illetve Zsótér László, a MOME rektorhelyettese mellett

Idén a nyeremények is nagyobbak és "hasznosíthatóbbak", a tavalyi díjazás mértéke ugyanis nem sok lehetőséget adott a fiatal tervezők saját lábra állásához. A végső összecsapásra március 31-én, a Millenáris 'B' épületében kerül sor - a tavalyi rendezvényhez képest egy sokkal monumentálisabb helyszínen és körítéssel.




A napot a „Dress code: Business” című konferenciával kezdhetik az érdeklődők, ahol a magyar tervezők versenyképességéről lesz szó. A WAMP design piac is kitelepül a Millenárisra egy Fashion különkiadással, délután 17-től pedig - nagy örömünkre - néhány, már befutott tervező 2012/2013-as őszi/téli bemutatóit láthatjuk.

A felhozatal: Konsánszky Dóra, Abodi Dóra, Mojzes Dóra , Tomcsányi Dóri, Benus Dániel és Sármán Nóra, illetve Lakatos Sándor, Szegedi Kata, a KEPP Showroom és természetesen a tavalyi Gombold újra! győztese, Gyöngyösi Reni kollekcióiból áll. Este 19 órától a döntősök bemutatóit tekintheti meg bárki, aki csak oda tud férni a kifutó közelébe - a rendezvény látogatása egész nap ingyenes.

További információ a pályázat honlapján és Facebook oldalán.




Szerző: Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Négy kiegészítő, amivel biztosan lenyűgöz egy férfi

Egy férfinak is ugyanolyan fontos elegáns és megnyerő kiegészítőket viselni, mint egy nőnek, hiszen ezáltal sokkal vonzóbb lesz a megjelenése és sokkal magabiztosabbnak fog látszani. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk négy olyan kiegészítőt, amivel biztosan le vesz egy férfi a lábadról még a legrosszabb napjaidon is.

Óceáni hulladékból sportcipő... Már ez is lehetséges! (Sőt, meg is kezdődött a tömegtermelése)

Megkezdődött az óceáni hulladékból gyúrt Adidas sneakerek tömegtermelése!

71 másodperc arról, miért teljesen nevetségesek elgondolásaink a "jó nőről"! (+videó)

Tömör gyönyör - avagy 71 másodpercbe sűrítve mindaz a valósnak látott műiség, amit a nők arcába tolnak nap mint nap.

Így néztek ki 100 éve a fiatalok (+fotók)

A történelem során az idősebb generációk mindig egy kicsit másként tekintettek a fiatalabb nemzedékekre. Most mi vagyunk az idősebb generáció és az utazás, melyre invitálunk egy letűnt kor letűnt divatába kalauzol titeket.

20+ minimalista tetoválás: inspiráció azoknak, akik valami diszkréttel kezdenének

Az első tetoválásodon gondolkozol, de félsz, hogy megbánod a döntést? Ezekkel a diszkrét, egyszerű, de stílusos rajzokkal nem lőhetsz mellé!


NAPI BOLDOGSÁG