Az amerikai magyar szervezet vezetője emlékeztetett rá, hogy amióta a jelenlegi kormánypártok megszerezték az abszolút többséget, Magyarországot igazságtalan bírálatok érik a demokrácia és az emberi jogok állapota miatt. Rámutatott, hogy a kormányzó erők demokratikus választásokon győztek, ahol a választók a változásra szavaztak az előző, szocialista kormány rossz gazdálkodása és botrányai miatt. Koszorús szerint a bírálatok eredménye gyakran téves következtetés, mert hiányos és téves információkon alapulnak, amelyek gyakran emlékeztetnek az ellenzék politikailag motivált kifejezésmódjára.
Koszorús Ferenc az Amerikai Magyar Szövetség elnöke
Koszorús, aki utalt rá, hogy egyes bírálók Belaruszhoz és Putyin Oroszországához hasonlítják Magyarországot, hangsúlyozta, hogy a véleményalkotás felületes elhamarkodottsága nem az az üzenet, amelyet az Egyesült Államoknak Magyarországhoz kellene intéznie. Az európai és eurázsiai albizottság volt az a testület, amely előtt Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár a július 26-i meghallgatásán aggodalmát fejezte ki a magyar alkotmányozással, a média helyzetével és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban. Az AHF elnöke levelében felhívta a figyelmet számos, a romániai és a szlovákiai magyar kisebbséggel szemben elkövetett diszkriminatív jogsértésre is, amelyek ellentétesek ezen két állam NATO- és EU-tagságából fakadó értékekkel és kötelezettségekkel.



