Innovatív városok - vízben, földön, levegőben

Történelmünk során először a világ népességének több mint fele városokban él. A jóslatok szerint 2040-re három emberből ketten laknak majd városi közösségben.


Az egyre több, és nagyobb település olyan globális problémákat vethet fel, mint a klímaváltozás, a tartalékok felhasználása, és a társadalmi egyenlőtlenség növekedése. A XXI. század leginnovatívabb városai és épületei igyekeznek a problémákat orvosolni: tudományos-fantasztikus filmbe illő formák, környezetbarát zöld épületek, és gondolkodó felhőkarcolók születnek.


Víz alatti projekt: Poseidon Hotel


Az előrejelzések szerint 2060-ra a világ népessége eléri a kilencmilliárdot, ezért egyre több ember kényszerül majd arra, hogy városba költözzön a jobb megélhetés reményében. Ez azonban pont azt a nem kívánt jövőképet vetíti elénk, amilyennek a rendezők elképzelik a filmek utópisztikus városait. Ezt megelőzendő, egyes közösségek, elkötelezett kutató-, és mérnökcsoportok már dolgoznak egy szebb jövőn, ahol a városok hatékony rendszerekként működnek.

Az ilyen települések elsődleges feladata, hogy felkészüljenek az emberek tömeges beözönlésére, kezelni tudják a közlekedési hálózatok zsúfoltságát, de mindeközben kiszolgálják a lakók alapvető szükségleteit is. És itt lépnek be a képbe a világ legújabb csodái, a többfunkciós és energia hatékony épületek, melyek egyszerre lehetnek iroda-, és lakóházak, szórakoztató központok és növénygazdaságok. De a tervezőasztalon és a mérnökök fejében létező futurisztikus alkotások mellett, már most sok városban megtalálhatóak az élhetőbb közösséget alakító területek, parkok és épületek. Ezeket veszi évről évre számba a LivCom Awards.

Tajvan egyik szeme fénye: Dadong Art Centre

A The International Awards for Liveable Communities az élhető közösségek érdekében tett erőfeszítéseket díjazza, immáron 1997 óta. A LivCom éves listájára több kategóriában nevezhetnek az országok. A legutóbbi, Al Ain (Egyesült Arab Emírségek) városában megrendezett 2012-es díjkiosztó listájára 32 ország került fel, a teljes városi kategória öt részre oszlott, a 20 000-es átlag lélekszámtól 400 000-ig, és fölötte. Tajvan mindegyik csoportban szerepelt, és számos díjat nyert. Kaohsiung városa például egyszerre négy elismerést is kapott, köztük az egyedi Dadong Kulturális Centrumért.

A döntősök közt volt még az Abu Dhabi-ban található UAE pavilon, a szingapúri Bishan - Ang Mo Kio Park, ami egy 62 hektáros, tavakkal és hidakkal színesített zöldövezet a nyüzsgő város közepén. A megépült projektek közül Masdar City (Abu Dhabi), a világ egyetlen zéró-szén-monoxid városa végzett az első helyen.

Az orosz okos város

Skolkovo

Az Oroszországban található Skolkovo Innovációs Centrum köré épülő "okos város" sem álom már, bár még rengeteg ötlete van a kivitelezőknek. A kutatóközpontból, egyetemből és technológiai parkból álló városrész folyamatosan fejlődik, mindig a leginnovatívabb, és a jövőben más városokban is használható ötleteket megvalósítva. A Skolkovo Innovációs Centrum körüli terület kialakítására rengetegen pályáztak, végül egy francia cég nyerte el a lehetőséget, hogy legújabb elképzeléseit meg is valósítsa. A projekt lényege egy olyan város létrehozása, ahol ember és természet együtt létezhet, növekedhet és fejlődhet.


Napfényes Kína

Nap és Hold oltára

Kínáról - ahol a főváros levegőjének szálló por szennyezettsége nemrégen túllépte a köbméterenkénti 886 mikrogrammot - nehéz ugyanezt elképzelni, azaz, hogy tisztább és környezettudatosabb, élhetőbb városokért küzdene. Pedig az Északnyugat-Kínában fekvő Dezhou városa a világ eddigi legnagyobb méretű, napenergiával működtetett irodaházával büszkélkedhet. Az innovatív energiákat hasznosító épület 75 ezer négyzetméter alapterületű.

A Nap és Hold Oltára elnevezésű természetbarát építmény 5 ezer négyzetméteres napelem sor, illetve más alternatív energiaforrások segítségével tartja fenn magát. Tartószerkezete mindössze egy százalékban tartalmaz acélt, valamint fejlett tető-és falszigetelésének köszönhetően harminc százalékkal kevesebb energiát emészt fel, mint amennyit szabadna.

A jövő városai tehát nem csak álmok, messzire rugaszkodó elképzeléseik utat mutatnak az embereknek, értő és továbblépő vitákat generálnak, és lehetőséget adnak a további lépésekhez.


Forrás: Világjáró.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!

A betondzsungel ösvényein - Ha még nem ismered, akkor ezt nagyon sürgősen pótold!

A Betondzsungel Ösvényein a nagyvárosi élet mindennapjait veszi a célkeresztbe. Jivens O. Breewenses "természetfilm" sorozata, arra vállalkozik, hogy tudományos igényességgel, közelről mutassa be a nagyvárosi emberek különböző csoportjait.

Kínai vagy hazai fokhagyma? Így ismerheted fel

Magyarország tíz éve még önellátó volt fokhagymából, jelenleg csaknem annyit importálunk, főként Kínából, mint amennyit itthon termesztünk. Kevés a hazai fokhagyma, míg tehetjük, tegyük az egészséget az asztalra.

1400 éves ginkgo fa, ami minden ősszel aranyba borít egy buddhista kolostort (képriport)

Minden arany, vörös, réz és mélybarna levélben ott rejlik az ősz ezerarcú szépsége. Most egy távoli vidék aranyban úszó őszi pillanatait mutatjuk meg nektek!

A valaha volt legkreatívabb pihenőhelyek - utcai padok, amikre örömmel ülnél le!

Egy kiadós séta, vagy egy városnézés után kellemes leülni egy padra és gyönyörködni a látképben, figyelni az elhaladó embereket, kitalálni, hogy mivel is foglalkozhatnak


NAPI BOLDOGSÁG