időjárás Budapest 5 20
részletek
a nap képe
vissza
Íme, az új megoldás: családi ház egymillió forintból és teljesen önfenntartó (+képekkel)
Szerkesztő: FM
2012.01.21. Szombat, 12:43 | 3 hónapja frissítve

Ez nem Új-Zéland, és nem a Gyűrűk ura forgatásának egykori helyszíne, hanem Wales, és egy valós lakóház.


Úgy néz ki, mintha a Gyűrűk ura trilógiának a forgatásán járnánk. Egy ház, ami teljesen beleépül a környezetbe, erős gallyakból, földből és szalmából készült. A tetőt fű nőtte be, az ablakok és a ház belsejéből a derékszögek teljesen eltűntek. Ami az igazán meglepő ebben, hogy a házat teljesen természetes alapanyagokból építette Simon Dale a családjának. A lak 3000 fontba (kicsit több, mint 1 millió forintba) került. Ráadásul mint kiderült, a családfő nem kézműves és nem is építész. A kényelmes vacok a tervek papírra vetése után négy hónappal már el is készült. „Mindenki megépítheti a saját házát. Nem kell más, csak önbizalom, fizikai állóképesség és néhány barát, akik segítenek” – mondta Dale.

Az öko-ház válasz a pazarlásra és a forráshiányra. Vizet a közeli forrásból, meleget a fakályhából, áramot pedig a napfénytetőből nyernek, a hűtő léghűtéses. Az alacsony energiafogyasztású házikó teljesen önálló, Simon és családja nem függ se áram- se gázszolgáltatótól. A lakhatás eme formája megadja a lehetőséget egy egyszerűbb, természetközelibb életre – jelentette ki a családfő. Dale háza minta lehet, ugyanis Wales egyik területén egy teljes ökofalut terveznek, ahol sok kicsi "hobbit-ház" sorakozna egymás mellett. 

A tulajdonos, Simon Dale néhány tanácsa azoknak, akik hasonlóra vállalkoznak


„A képeken egy ház látható, amelyet a családom számára építettem. Az építésben segített az apósom, az arra járók és az áthívott barátok. Négy hónappal a kezdés után már beköltözhető és lakájos is volt. Körülbelül 1000-1500 munkaórába és 3000 fontba került a beköltözésig. Ez nem sok, ha a lakásvásárlási árakkal hasonlítjuk össze. A házat a környezetre való maximális tekintettel építettük, ezért egyfajta viszonzásként egy egyedülálló lehetőséget kaptunk, hogy a természethez közel éljünk. A saját magad építészének lenni szórakoztató, élvezhetsz és alkothatsz egy olyasvalamit, ami egyrészt a saját egyéniséged, másrészt pedig a föld része, nem pedig egy sorozatgyártott, doboz formájú valami, ami a maximális profit és az építőipar kényelme érdekében épült. A természetes anyagokból való építkezéssel kizárod a gyártók profitját és a karcinogén mérgek keverékét, amik megtöltik a modern épületeket."

19 kulcsfontosságú pontja a dizájnnak és a szerkezetnek:

Simon Dale és családja házuk előtt. 

1. Legyen domboldalba ásva, az alacsony vizuális behatás és a védelem érdekében.
2. A fejtésből származó kő és sár felhasználható a támfalhoz és az alaphoz.
3. Készíthetünk tartószerkezetet a hulladék fából, amit a környező erdőből is beszerezhetünk.
4. Az önmagát tartó tetőszerkezetet nagyon könnyű megcsinálni és esztétikus is.
5. A szalmabála kiváló hőszigetelő a falakban, padlóban és a tetőben egyaránt, ráadásul könnyű beépíteni.
6. Műanyag fólia, sár és gyepréteg a tetőn, nyugtató és csökkenti hatásunkat a környezetünkben.
7. Mészvakolattal a falak légáteresztőbbek és energiatakarékosabb is az előállítása.(A cementes vakolathoz képest.)
8. Az újrahasznosítható fahulladék felhasználható a padlóhoz és különféle kellékekhez.
9. Bármi, amire szükséged van megtalálható valahol egy szeméthalomban (ablakok, égők, vízvezetékek, vezetékek…)
10. Kandalló a fűtéshez – a tűzifa megújuló és rengeteg van a közelben.
11. A füst egy nagy kőből és gipszből készült kúpon megy át, hogy lassan távozzon és adja le a hőt.
12. A hűtőt levegő hűti, amely az alapon keresztül, a föld alól érkezik.
15. Tetőablak segítségével természetes fényt kapunk.
16. Napelemek a világításhoz, zenehallgatáshoz, számítógéphez.
17. Víz nyerhető a közeli forrásból.
18. Komposzt WC.
19. A tetőről lefolyó víz összegyűjthető egy tárolóban a locsoláshoz.

Használt szerszámok: láncfűrész, kalapács és egy hüvelykes véső, ennyi. Ja és nem vagyok egy építőmester vagy asztalos, a tapasztalatom egy hasonló ház két évvel ezelőtti építéséből és pár apró házkörüli munkából származik. Ez a fajta épület mindenki számára elérhető. A főbb szükséges képességeim a testalkatom, a hit önmagamban, a kitartás, és persze a barátok, akik támogatást adtak - állítja Simon Dale

Kellett egy családi ház, de nem tudtuk volna a jelzáloghitelt fizetni


Ez az épület egy része a kis behatású, más néven permakultúrális életvitelnek. Ez a fajta élet arról szól, hogy harmóniában éljünk a természettel és önmagunkkal, valamint mindent egyszerűen és csak a szükséges technológiát használva oldjunk meg. "Ezen típusú alacsony költségű, természetes épületeknek van létjogosultságuk, nem csak a fenntarthatóságuk miatt, hanem a bennük rejlő lehetőség miatt is, amitől a házak megfizethetőbbek lehetnek, és az emberek közelebb kerülhetnek a természethez, így egyszerűbb, fenntarthatóbb életet élhetnek. Például ez a ház azért készült, mert szükségünk volt egy családi házra, de nem tudtunk volna lakbért, vagy jelzálogot fizetni." - meséli Simon Dale.

Kattints a képre - megmutatjuk a ház minden részletét alaprajzzal együtt!


Simon Dale mondatai pontosan rávilágítanak arra a kiszolgáltatott függésre, amiben manapság kénytelenek vagyunk élni, ebbe beletartozik az áram-, gáz-, vízszolgáltatástól a lakáshitelig minden. A Dale család jó példa arra, hogy kreativitással, elhatározással és kitartással bármi megvalósítható! Ha további információra vagy kiváncsi az építkezéssel kapcsolatban, vagy akár kapcsolatba lépnél a walesi családapával látogass el a tulajdonos weboldalára, hidd el megéri!

Szerző: Fodor MártaPozitív Nap 
A képeket készítette: Simon Dale
Forrás: Daily Mail / simondale.net / hírado.hu
Hozzászólások:
2012.01.22. Vasárnap, 14:37
KgZoli
Elképesztően jó! Mindig megleptek! :)
2012.01.22. Vasárnap, 19:34
Ra.Su TündérAnya
...és íme Sárkány Bátyám ibizai öko otthona, amelyet a saját kettő kezével épített... :-) https://www.facebook.com/media/set/?set=a.279606535437105.71371.100001632836615&type=3
2012.01.22. Vasárnap, 23:39
rheeia
good job!! :)
2012.01.23. Hétfő, 21:37
bela43nj
ez nagyon szép!ki is néztem egy domboldalon egy hasonló telket.60.000.000.persze vidéken megkapom olcsóbban.az is probléma,hogy ilyen dombos telket nehéz szerezni.ha meg sikerül nem kapok rá lakhatásit.de tényleg jópofa és nagyon ötletes.
2012.01.24. Kedd, 14:20
xonix
Ez nagyon szép és főleg nagyon jó. De persze a leírtakhoz hozzá kell tenni, hogy kis hazánkban nincs az erdőben hulladék fa. Az erdőből engedély nélkül bármilyen fa eltulajdonítása bűncselekmény. Amennyi fa be van építve ebbe az épületbe, az itt mifelénk meghaladja 1.000.000 ft-ot. A többiről nem is beszélve. Igazából a költségvetésre is kíváncsi lennék, hogy mit takar az ára. Mert ugye az, hogy mi csináljuk meg a barátaink, hát valljuk be az sincs ingyen. Mindent egybe vetve, ötletes dolog és szerintem ez lesz a jövő.
2012.01.24. Kedd, 16:16
JaMi
Könnyű neki, nyilván náluk az építészeti hatóság a lakossággal együttműködve a közérdeknek megfelelően szolgál. Vagy nem volt szüksége az EU, azon belül MO-ra érvényes Építési Engedély beszerzésére? - próbálta volna meg nálunk! írta: egy zártkert övezetbeli 7próbás szalmabála-ház lakó
2012.01.25. Szerda, 08:30
Angelfor
Nagyon klassz!)) de én már hasonló próbálkozást Magyarországon is láttam. Diósdon van szintén a hegyoldalon, ugyan nem teljesen hulladékból épült, de úgy néz ki mint egy nagy jurta, talán kicsit csúcsosabb, és föld van rátéve a hőszigetelést így oldották meg. Mindenesetre csak gratulálni tudok a fiatalembernek ehheza lakóházhoz!:)
2012.01.29. Vasárnap, 17:49
javorfa
Építészként a következőket tartom fontosnak megemlíteni. - a ház nekem is tetszik, bár én saját házamat nem építeném föld alá, de ez más kérdés. - úgy érzem, hogy a cikkben leírtak csak a történet egyik oldala (természetesen a szebb és pozitívabb), de a valóság árnyaltabb - ismereteim szerint a nagy egybesült "öjrópában" mindenhol kell LAKÓHÁZhoz építési engedély. (hozzáteszem a sok nyűg mellett ennek van létalapja is!). Az más kérdés, hogy valaki pl. krumplitárolóban lakik, amit szabadon építhet. De az papírok nélkül sosem alakul át hivatalosan lakássá. - 28 éves pályafutásom alatt láttam sok önerős építkezést, de azért senkit nem biztatnék, hogy csak úgy, saját kútfőből álljon neki egy ilyennek, csupán azért mert "hát ez a derék fiatalember is milyen egyszerűen és olcsón megépítette". Félreértés ne essék nem kételkedem a hír igazában, de ha megnézzük a fák illesztését és a kivitelezést, így képekről is elég profi munkának tűnnek. Tehát nem egy átlag barkácskezű apukáról van szó. - az 1 millió forint is hihető, de kérdés, hogy mit mivel és hogy kalkulálunk. Minden relatív. Ugyanolyan kérdés, hogy mennyibe kerül egy személyautó, vagy egy számítógép stb... - szóval javaslom, hogy mindenki keressen egy számára szimpatikus szakembert, mielőtt házépítésbe kezd. És ezt nem önreklámból írom! (ezért nem is adok elérhetőséget)
2012.02.01. Szerda, 00:16
Angyal
Elképesztö, valoban ez a jövö szerintem is!!! Magyarországon kicsit bonyolultabb megvalositani,de talán elöbb utobb sikerül. Szeretnénk egy önnelátó közöséget létre hozni hasonló jellegü házakkal. Valakinek van ötlete vagy érdeklödne várjuk javaslataikat ill hozászolásukat.
2012.02.09. Csütörtök, 12:30
vanda
Aki tobbet szeretne tudni az ilyen oko hazakrol,annak itt van par link, ugyanis Simon hazan kivul mar tobbszaz hazacska van..csak errol ugye a normal hirekben nem szeretnek sokat beszelni, meg veletlen JO iranyba indul meg a tomeg. :D Es itt van meg a hires The Round House, amit engedely nelkul epitettek fel egy nemzeti parkban(szinten UK), lett is belole evekig huzodo cimlap story. A hatosag le akarta bontatni, de lakossagi osszefogassal,tuntetesekkel megakadalyoztak. :))) Pici haz, lehetne szebb is,rendezettebb is, de a celnak megfelel..es a lakok boldogak benne. http://thatroundhouse.info/ es hasznos linkek: http://thatroundhouse.info/links.htm A Lammas oldalan a rengeteg link :)) : http://lammas.org.uk/lowimpact/links_courses_products.htm Itt van a hires Findhorn okofalu is: http://www.ecovillagefindhorn.org/ A legszuperebb oko magazin online,remek cikkekkel: http://www.theecologist.org/ Simon hazanak epiteserol, es mas oko technologiakrol, otletekrol pedig itt vannak ingyenes kisfilmek!!!!!!!! Eleg sok okofalu van mar UK-ben,lehet mazsolazni. http://www.livinginthefuture.org/
2012.02.10. Péntek, 13:39
endil
De Jó! :-)
2012.03.24. Szombat, 23:44
Pancser
Üdv Angyal! Lassan tíz éve folyamatosan egy olyan közösség létrehozásán töröm a fejem ahol az emberek hasonló házakban laknának, mint amilyen itt a cikkben látható a fényképeken. De ezen túlmenően valóban önellátó életet is élnének: használati tárgyaikat, edényeiket, szerszámaikat, élelmiszerüket sőt ruháikat is maguk készítenék. Nem lenne villanyáram, semmilyen gép-, szerkezet amit belső égésű motor hajt. Természetesen "munkahelyre" sem járnának. Röviden szólva: vissza az ipari forradalom előtti korszakba! Ti mit szóltok ehhez? Ti is erre gondoltatok? ...Vagy mennyire áll távol Tőletek egy ilyen életmód? Nagyon megörülnék ha Ti is ezt a vonalat képviselnétek az elképzeléseitekben. Eddig mindenhonnan elhajtottak, mindenhol elmezavarodottnak néztek ahol ezt előadtam. Az elmúlt öt-hat évben megnéztem Magyarországon néhány ökofalut, és nem ökofalunak nevezett kezdeményezéseket is, de csak kiábrándultam belőlük. Ma ez csak egy divatirányzat, és méghozzá a tehetősek körében, vagy pedig állami (esetleg EU-s) pénzekből élő pályázatok folyamatos újra- és újra pályázásával tartják fenn eme közösségeket. Szóval ezek a közösségek nem azt valósítják meg amire én gondoltam, különben már rég csatlakoztam volna valamelyikhez. Én ma már tudom, hogy csakis a régmúlt mára teljesen elfeledett módszerei jelentik az egyetlen környezetkímélő megoldást és az egész élővilággal összhangban élést. Bármi ami attól eltér, csak az elbutult városi ember hangzatos szemfényvesztése. Nem újabb vitát szándékozom nyitni, (ilyenkor jön az, hogy: iskola, orvos, öregkor stb) azt már százötvenkétszer lejátszottam az elmúlt kb. tíz évben. Egyszerűen már csak olyan embereket keresek akikkel azonos hullámhosszon vagyok. Ha nincsenek ilyenek, akkor nincsenek. Ha vannak, akkor meglódul végre a szekér. Őszinte válaszod előre is megköszönöm, bármi legyen is az.
2012.05.17. Csütörtök, 13:16
DasIst
Sziasztok! Őszintén egyetértek Pancser gondolataival és létre kellene hozni valami "gyűjtőhelyet" abból a célból, hogy elérhetőek legyünk a gyakorlati megvalósulás érdekében. Ha érdekel ez a lehetséges információs csatorna, kérlek írjatok. Ha már van ilyen, kérlek értesítsetek.