Egy sarki fűszeresbolt, ami az Apple sikerével vetekszik


A nagy márkák sikerét többek között abban is mérik, hogy az üzlet egy adott területen hány dollárnyi forgalmat tud bonyolítani.Gondolom senkit nem lep meg, hogy az Apple listavezető a maga 5000 dollárjával. De egy sarki kisközértnek sincs oka a szégyenkezésre, ha ők 4000 dollárt árulnak.


Leszaladok a kisközértbe...

Sajnos elég gyakran megesik, hogy épp nincs otthon valami, amire szükségünk lenne a főzésnél, de van a sarki kisboltban. Persze a legrosszabb minőséget árulják csak pl. rizsből, plusz a legdrágább gyorsrizst. A kettő között semmi. B minőségű van, törött szemekkel, normálisan megfőzhetetlenül, vagy az eszméletlen árú gyorsrizs. Egy külön hűtőpult van a műanyag dobozos “somlóinak” és gyümölcsrizsnek, ami mellett pár folpackkal fedett, szétlapult puncstorta, vagy margarinos sütemény várja az áldozatait, akik ebédidőben nem is tudnak ellenállni a csábításnak.

Persze csak ha nem a “luxus” hűtőből választanak, ahol előre csomagolt íztelen szendvicsek, brownie ötszáz forintért, és narancslé található. Viszont legalább mindig van hideg sör, méghozzá legalább 20 fajta, még nyáron is, a legnagyobb hőségben. A pénztáros lányok közül csak egy köszön, amikor belépek, kettő hajlandó visszaköszönni, és kettővel már nem is erőlködünk, teljesen feleslegesnek tűnik, még a végösszeget se hajlandóak leolvasni a kasszáról, csak a kezüket tartják a pénzért. Ennek ellenére a bolt pörög, nem egyszer futok bele negyedórás sorokba, a helyi alkeszok veszik a kitűnő borokat, a tinik az energiaitalokat, és közben néha egy-egy háziasszony is álldogál egy tasak fűszerrel a kezében.



Közben ilyenekről álmodom, mint a A Bi Rite, ami egy San Francisco-i grocery store, vagyis szintén egy sarki kisközért. Itt is olyasmiket árulnak, amire este leugorva szükségünk lehet szerintük: friss zöldségárut, a tejterméket és pékárut. Csakhogy ők kitaláltak valamit, amivel már a bolt nyitásakor másak voltak, mint a konkurencia: fagyipult és virág. Azt hiszem a fagyin nincs mit magyarázni, de ugye sokszor veszünk virágot otthonra csak úgy is, ha megakad a szemünk egy szép, üde csokron.


I Bi Rite-ék sajátmárkás csokikat is kínálnak, és a csoki még Magyarországon is az az árucikk, ami gyakran landol egy kosárban, és aki teheti áldoz a jobb minőségre, nem véletlen, hogy ennyi kézműves csokis él meg nálunk is.

De a lényeg most következik! Ez a bolt, annak ellenére, hogy drágább volt a társainál, mégis fejlődésnek indult. Úttörői lettek a “farmról közvetlenül a boltba” mozgalomnak, vagyis nem nagykerből vásárolnak, hanem a farmertől, a termelőtől. Nem így kezdték, de a vevőknek erre volt igényük, ma már csak így teszik.


Tavaly a bolt kiadta az első könyvét Eat good food címmel, amiben 120 olyan recept mellett, ami a boltban megvásárolható alapanyagokból készül, mindenféle praktikus tanácsot is megosztanak olvasókkal, olyanokat, amik a boltban a leghasznosabbnak bizonyultak: a sajtot a zöldséges rekeszében érdemes tárolni a hűtőnek, mert ott van a “legmelegebb”, stb. Azóta ezt a könyvet egy saját fagyis is követte.

A bolt mára valóságos fogalom lett, részt vesznek a helyi fesztiválokon, beindították saját catering szolgáltatásukat, tortát sütnek, és grilleznek.


Sőt, saját farmjuk is van, ahova kirándulásokat szerveznek a vásárlóknak, hogy megismerjék, honnan kerül az asztalukra az étel. Nem vesznek zsákbamacskát!

A tulajdonost Sam Morgant beválasztották a 100 legkreatívabb üzletember közé 2012-ben az USA-ban. Miért? Mert ez a “sarki közért” 4000 dollár értékű árut ad el négyzetlábanként, ami nem kis teljesítmény, ha az Apple-höz hasonlítjuk, akik a maguk 5000 dollárjával a legeredményesebbek a világon.

Első üzletük San Fancisco egy olyan negyedében van, ahol korábban utcai bandák és drogosok uralták a terepet. A bolt azonban annyi vásárlót vonzott a környékre, hogy szép lassan a környékbeli üzletek is lecserélődtek, a vásárlóközönséggel együtt. A korábbi olcsó üzlethelyiségeknek mára komoly ára lett, de meg is éri a környéken boltot nyitni: megváltozott az utcakép, a drogosok helyét szép lassan átvették a családok.

Íme a példa, lehet utánuk csinálni!



Forrás: Fűszereslélek.blog.hu - Fűszeres Eszter

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Besétált az ajándékboltba egy szarvas, de az igazi meglepetés csak ezután következett

Mozgalmas időszaka ez az évnek, hiszen már csak napok kérdése, és itt a karácsony. Az amerikai Colorado államban, Fort Collins város egyik ajándékboltjában az eladók már hozzászoktak a megnövekedett forgalomhoz, a napokban betérő különleges vendégek azonban még őket is meglepték.

12 alkalom, amikor az írók egy egészen új szintre emelték a köszönetnyilvánítást

A regények elején vagy végén a legtöbbször az írók pár szóval megemlítik néhány szerettüket, családtagjukat, akiknek a könyvet ajánlják. Ezek általában rövid, kedves mondatok, amelyekben hálájukat fejezik ki azon emberek számára, akik segítettek nekik a könyv megírásában, ötleteikkel, szeretetükkel támogatták őket a nehezebb időszakokban is. De mint ahogy a világon bármit, ezt is lehet egészen másképp csinálni.

Virágba borult földünk legszárazabb területe: csodaszép fotók a ritka jelenségről

Idén ismét virágba borult földünk legszárazabb területe, a chilei Atacama-sivatag. A virágzó sivatagnak nevezett jelenség olyankor következik be, amikor az El Niño hatására bő csapadék hullik az egyébként rendkívül csapadékszegény területre.

Told a sü­tőbe a pa­ra­di­cso­mot és így alkoss elképesztő olasz recepteket

Imá­dod az olasz kony­hát, de nincs időd fű­sze­res pa­ra­di­csom­szósz fő­zé­sé­vel pe­pe­cselni? Ez a sült pa­ra­di­csom­szósz könnyen el­ké­szít­hető, és bár­mi­kor, bár­mi­lyen mennyi­ség­ben elő­kap­ha­tod a mély­hű­tőd­ből vagy a kam­rá­ból.

Sikerfilmek törölt jelenetei, amelyek úgy átírnák a sztorit, hogy rájuk sem ismernél

Az egyikben csak egy mondatot változtattak meg, a másiknak a végét írták át, a harmadikból perceket vágtak ki. A lényeg, hogy a végeredmény mindegyik esetben más lett, mint amit eredetileg terveztek.


NAPI BOLDOGSÁG