A vadászok vesztettek, a disznók győztek

A világ egyik legeredménytelenebb vadászatának nyilvánítható az, amelyet Belgiumban produkált 200 vadász: 170 vaddisznóból mindössze egyetlen állatot sikerült leteríteniük.


A Postel közelében tartott vadászatot azért szervezték, mert túlságosan elszaporodtak a környéken a vaddisznók, és sok kárt tettek a földművesek haszonnövényeiben, az erdők facsemetéiben, és rendre akadályozták az autóközlekedést.

A győztes csapat tagja.


A vadászok haditerve az volt, hogy összeterelik a disznókat, a magasabb pontokon lesben álló kollégák pedig sorra leterítik az állatokat. Mindez azonban nem sikerült. „A vadászok vesztettek, a disznók győztek” – összegezte a vadászok egyike, Jef Schrijvers, hozzátéve, hogy a vadászat tökéletes, biztonságos és tisztességes volt, csak éppen az eredmény kiábrándító.

Annyiban legalább sikeres volt az akció, hogy a vadászok közül senkinek sem esett baja.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ez bizony nem photoshop: Kék virágszőnyegbe borult a mesebeli erdő

Ha tavasz, akkor virágpompa. Kezdődött mindez a hóvirágok nyílásával, közben bámulatos látványt nyújtott a cseresznyefa virágzása is. Most pedig páratlan látványt nyújtanak a harangvirág-mezők.

Virágtenger az asztalra: gyönyörű virágok, amik nélkül nem múlhat el a húsvét!

Csempészd be a tavaszt az otthonodba mesésen illatozó, könnyen elkészíthető virágkompozíciókkal, hogy gyönyörű legyen a húsvéti asztal, amikor körülüli a család. Mutatjuk a (szerintünk) legjobb húsvéti virágokat, és tippjeinket!

Mit üzennek a virágok? - Ezt tudatják veled, ha ezt a 8 szépséget kapod ajándékba

Üzenhetünk is virággal, mert mindegyiknek külön jelentése van. Uraim, tanulmányozzák át a listát, s válasszanak virágot aszerint, hogy mit üzennének szerelmüknek, nőrokonuknak, barátnőjüknek. Hölgyeim, önök pedig olvassanak a virágokból!

Ezeket ültesd, hogy a tied legyen a legszebb kert vagy balkon az utcában: 6 csodálatos virág

Cikkünkben 6 olyan színpompás virágot mutatunk be, melyek a kerted, vagy éppen a balkonod ékei lehetnek. Emellett garantáltan felderítik a lelkedet, ha csak kipillantasz majd az ablakodon.

Halálos ítélete elől menekült egy védtelen fóka a turisták hajójára!

A kardszárnyú delfinek étlapján igen sok állatt szerepel, köztük a fóka is. Azonban egy igen leleményes kiszemeltjük csodával hatásos módon menekült meg előlük!


NAPI BOLDOGSÁG