A lengyel államfő aláírta az illegális bevándorlók tartózkodását legalizáló törvényt

Bronislaw Komorowski lengyel államfő pénteken aláírta az illegális bevándorlók egy részének lengyelországi tartózkodását legalizáló törvényt, amely egyúttal számos könnyítést tartalmaz az országban tartózkodó külföldiek számára.

A jogszabály értelmében az illegális bevándorlók 2012. január 1-jétől kérhetik lengyelországi tartózkodásuk legalizálását, amennyiben legalább 2007. december 20. óta megszakítatlanul az országban élnek. A törvény azokat a külföldi menedékkérőket is érinti, akiknek kérelmét a lengyel hatóságok elutasították, de ennek ellenére az országban maradtak. Az ő esetükben a tartózkodási engedély megadásának az a feltétele, hogy legalább 2010. január 1-je óta megszakítatlanul Lengyelországban kell élniük. A legalizálás kiterjed azokra a külföldiekre is, akiknek esetében 2010. január 1-jén menekültstátus iránti kérelem elbírálása volt folyamatban. A törvény szerint az illegális bevándorlók kétéves tartózkodási engedélyt kaphatnak, eltérően a korábbi törvényekben megszabott egy évtől. Ez alatt a két év alatt a külföldi állampolgár külön engedély nélkül munkát vállalhat Lengyelországban, érvényes munkaszerződés alapján.

Enyhítették a lengyelországi tartózkodás egyes feltételeit is, egyebek között már nem fogják megkívánni, hogy a külföldi bizonyítsa, rendelkezik a létfenntartásához szükséges eszközökkel. A törvény 2012. január 1-jén lép életbe, és az érintetteknek attól kezdve féléves határidő áll rendelkezésükre a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtására. A belügyminisztérium úgy becsüli, hogy több mint 10 ezer külföldi fog élni a törvény nyújtotta legalizálással, jórészt ukránok, vietnámiak, örmények és csecsenek. A külföldiekkel foglalkozó lengyel hivatal (UDSC) adatai szerint mintegy 97 ezer külföldi tartózkodik legálisan Lengyelországban, az illegálisan ott tartózkodók száma pedig 50-70 ezerre tehető.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Pozitív egy perc

Legaktuálisabb vendégeink, akiktől hangos az ország, úton útfélen kapják a hideg/meleg vizet. Mindenkinek megvan a saját véleménye és ez így rendben is van. Ámbátor, ha úgy tetszik, a múltból is előkerült egy vélemény, gondolat a fekete humor nagymesterétől, Örkény Istvántól a vándorlásról, otthontalanságról.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.


NAPI BOLDOGSÁG