A jó minőségű magyar búzára mindig van kereslet.
Biztosított az ország kenyere, a búza nagyon jó minőségű – jelentette ki a Kossuth Rádióban a vidékfejlesztési miniszter, aki reggel határszemlén vett részt Karcag mellett. Fazekas Sándor a 180 percben elmondta: az aratás jól halad, néhány napon belül véget ér az őszi búza betakarítása. Végleges számokat csak ezt követően lehet majd mondani, az országos termésátlag ugyanakkor várhatóan eléri a 3,8 tonnát.
A tavalyi rekordtermés után az idén „jó közepes” mennyiség várható, exportra mintegy egymillió tonna áll rendelkezésre és pozitívum, hogy a jó minőségű magyar búzára mindig van kereslet.

A felvásárlási árak átlaga – hasonlóan az elmúlt évekhez – tonnánként 55 ezer forint körüli, így Fazekas Sándor nem számít jelentős változásra a kenyérárakban. Ugyanakkor hozzátette, hogy a kenyér árát az energiaárak, a szállítási és feldolgozási költségek, valamint az adók is befolyásolják.
A hőség kedvezőtlen hatással volt a kukoricára és a napraforgóra is, néhol megsült a növényzet – mondta kérdésre válaszolva Fazekas Sándor, aki szerint a most érkezett enyhülés és eső ugyan jót tesz, de még több csapadékra lenne szükség.



