Gondolkodj pozitívan, gazdag lehetsz tőle!

Nem a jövedelem, hanem a hozzáállás szabja meg elsősorban a gazdagodás felső határát. A tehetősebbek közül is sokan gondolkoznak úgy, mint a szegények, azaz félnek a pénzvesztéstől és nem szeretnek kockázatot vállalni. Ez pedig határt szab a lehetőségeiknek.


Ez volt az egyik legfontosabb megállapítása a GfK Hungaria ősszel végzett és frissen közzétett felmérésének, amelyben az átlagosnál gazdagabb banki ügyfelek gondolkodását, igényeit és elvárásait mérték fel.

Ezek az ügyfelek ugyanis egyre fontosabbak a pénzügyi szolgáltatóknak. Évek óta zajlik az a folyamat, hogy egyre kevesebb a megtakarító, ugyanakkor egyre nő a megtakarítások értéke. Ez azt jelenti, hogy a megtakarított vagyon egyre kevesebb, az átlagnál tehetősebb ember kezében összpontosul.

Mint minden, a pénzkérdés is fejben dől el
Fenntartók, Gyűjtögetők és Pénzcsinálók

A felmérésben háromféle csoportot, vagy még inkább pénzügyi hozzáállást találtak. A „Fenntartóknak” és a „Gyűjtögetőknek” az átlagnál több pénze van, ugyanakkor nem értenek hozzá és félnek az elvesztésétől. Ezért kerülik a kockázatokat, összességében tehát  a „szegény-gondolkozás” jellemzi őket. Ráadásul túlnyomórészt negatívumok jutnak eszükbe a pénzzel kapcsolatban, például válság, bizonytalanság, elveszettség, káosz stb.

.A „Pénzcsinálókra” ezzel-szemben a „gazdag-gondolkodás” jellemző, vagyis általában több lábon állnak, hajlamosabbak kockázatokat vállalni, a veszteséget pedig úgy fogják fel, hogy abból tanulni lehet.

A hozzáállás és az, hogy mennyire lesz, lehet gazdag valaki, összefüggenek egymással.  „Legtöbbször a pénzügyek, illetve pénz iránti attitűd határozza meg az ügyfelek anyagi lehetőségeit, a vagyonosodás felső határát hosszabb távon.” – állapította meg a kutatás alapján Dunai Albert, a GfK Hungária Client Group Lead-je.

Az első két csoportra inkább a megtakarítás és megőrzés, a harmadikra a befektetői gondolkodásmód a jellemző. Ők vannak a legkevesebben.

Ahhoz, hogy nyerjünk, kockáztatni is kell

Kerüljük a kockázatot


Sajátos módon korábban más felmérések is azt támasztották alá, hogy a legtöbben kerüljük a kockázatot, ha a pénzügyekről van szó, még akkor is, ha régóta az a tapasztalat, hogy a nagyobb kockázat nagyobb hasznot is hozhat. Ennek részben az az oka, hogy nem értünk a pénzügyekhez.

Mint egész Európában, a hazai megtakarítás-állományban is túlsúlyban vannak az alacsony kockázatú lekötött bankbetétek, amelyek azonban kisebb hasznot hoznak. Magyarországon viszont az auróövezet országaihoz képest minimális az értékpapírok, a részvények, kötvények, befektetési jegyek aránya.

Az Európai Központi Bank frissen közzétett felmérése szerint az euróövezetben a háztartások egyharmadának van nyugdíj előtakarékossági befektetése – Németországban, Hollandiában, Belgiumban több mint 45 százalékának -, 11,4 százaléka befektetési alapban, 10 százaléka államkötvényben és 5 százaléka részvényben is tart pénzt.

Itthon a bankszámlával rendelkezők körében az OTP Bank mérte fel a megtakarításokat. Ezek szerint az életbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár együttes aránya 28 százalék, az államkötvényeké 2, a befektetési alapoké és a részvényeké pedig 1-1 százalék.

Sok múlik a hozzáálláson
Egy-két százalék sem mindegy

Látszólag szinte semmit nem jelent. Pedig ha mindössze tízezer forintot spórolunk és fektetünk be havonta, akkor 2 százalék különbség tíz év alatt már csaknem 180 000 forintot jelent, ami több, mint egy teljes évi megtakarításunk.

Tanulságos ebből a szempontból a PSZÁF által márciusban közzétett adatsora az önkéntes nyugdíjpénztárak tavalyi, illetve tízéves átlagos hozamáról. A pénztáraknál különböző kockázatú portfóliókból lehet választani. Vannak olyanok, amelyeknek csak az a célja, hogy valamivel meghaladják az inflációt. Ezekben egészen kevés a részvény, amely kockázatosnak számít. Vannak ennél kockázatosabbak, tehát amelyekben több a részvény, és néhány olyan is, ahol a részvények között nagyobb kockázatú papírok is vannak.

A pénztárak közül a legrosszabbul teljesítő átlagos hozama 5,41 százalék volt 2003 és 2012 között, de az átlag 7 százalék. A legjobbaké azonban meghaladta a 8,5 százalékot.

Közülük az első öt közül négy magasabb kockázatú, tehát több részvényt tartalmazó portfólióval érte el a vagyonnövekedést, ugyanakkor egyik kockázata sem túlságosan magas. Mind a négy kiegyensúlyozott vegyes alapnak számít, ahol a részvény-típusú eszközök aránya 30-70 százalék közötti. A négy portfólió közül háromban negyven, egyben harminc százalék ez az arány, amit elsősorban állampapírok ellensúlyoznak.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Világunkban a boldogság joggá vált, amit hajszolunk. Pedig a felé vezető út optimista hozzáállással van kikövezve...

Vannak, akik természetüknél fogva sokkal pozitívabbak az átlagnál, de az optimizmus nem állandó tulajdonság. Ez választás kérdése, ami felett kontrollunk van. Minden reggel megvan az irány a jókedv, vagy a morcosság felé. Kutatások igazolják, hogy hosszú távon az optimista embereknek áll a világ, hiszen ők jobban kezelik a stresszt, ritkábban betegednek meg, hosszabb ideig élnek, boldogabbak és sikeresebbek, mint pesszimista társaik.

12 film, ami megtanít értékelni az életet!

Vannak filmek, amelyek átformálják a látásmódunkat, amelyek alapján új nézőpontból fogjuk vizsgálni az életünket, a viszonyunkat embertársainkkal. És végtére is, ez az értelme a művészeteknek, az irodalomnak és a filmeknek is. Hogy kirántsanak bennünket a hétköznapok mocsarából, és felnyissák szemünket.

A videó, amit férfiaknak és nőknek egyaránt kötelezővé tennénk!

Egy pszichológus (egyben -szerintünk- showman(?) és párkapcsolati tanácsadó is) előadásának rövidített verzióját mutatjuk most meg nektek. Amit látnod kell, ha nő vagy és (néha) nem érted a férfiakat. És mindenképp meg kellene nézned, ha férfi vagy, és (előfordul, hogy) nem érted a nőket.

15 provokatív kérdés, amik után másként tekintesz majd az életedre!

Sokszor gondolkodsz az élet nagy kérdésein? Szeretnéd megérteni azt, hogy ki is vagy valójában? Akkor olvass tovább!

7 jó dolog, amit hajlamos vagy elfelejteni magadról

A pozitív gondolkodáshoz, életszemlélethez vezető út önmagunk elfogadásával és szeretetével van kikövezve.


NAPI BOLDOGSÁG