Harminc évvel ezelőtt, 1983. március 25-én bocsátották ki az első, akkor még zöld színű ezerforintosokat, amik egyértelmű jelei voltak a hetvenes években meglóduló infláció további pörgésének. Azóta két komolyabb módosításon is átesett a bankjegy és az árak emelkedése miatt a szerepe is teljesen átalakult.

Éppen harminc évvel ezelőtt jött ki az első ezer forintos magyar bankjegy. Magát a forintot még a második világháború után, 1946-ban hoztuk vissza legutóbb, a hiperinflációval elértéktelenedett pengőt váltotta. A forint évtizedekig megőrizte értékét, a KSH 1960-ig visszamenőleg számolja az inflációt, és a fogyasztói árak szintje 1972-ben még csak 11,2 százalékkal volt magasabb, mint 12 évvel korábban.

A hetvenes évektől kezdett aztán lényegesen növekedni a gazdaság számára szükséges készpénzállomány, jórészt a növekvő infláció és jövedelmek miatt. Az infláció a hetvenes évek második felében – az olajárrobbanással összefüggésben – pörgött fel, 1979-ben például már 9 százalékkal nőttek az árak, és az évi tartósan 6-8 százalékos infláció a nyolcvanas évek kezdetére is megmaradt. Az ország 1983-ra érte el azt a szintet, amikortól már az ezresre is szükség lett. Annyira, hogy még abban az évben a tavaszi kibocsátás után ősszel is nyomtatni kellett belőle.


A 1983-as ezerforintos még zöld színű volt, egyik oldalán Bartók Béla profilképével, a másikon Medgyessy Ferenc Anya gyermekével című kőszobra látható. A rendszerváltás előtti első ezresen még értelemszerűen a búzakoszorús-vöröscsillagos Kádár-címer volt látható. Ha valaki még találna otthon ilyet a fiók mélyén, az ne keseredjen el, hiszen bár kereskedelmi forgalomban már nem használható bankjegy, a gyűjtőknek a névértékénél jóval többet is megérhet, bár az MNB is beváltja még 2019. szeptember 1-ig.