Az olimpia számokban



Tudjuk, hogy pontosan hány versenyző vesz részt a londoni nyári játékokon? Hányan vesznek részt az olimpiai és paralimpiai játékok lebonyolításában és napi hány adag ételt osztanak ki a helyszínen? Ez az összeállítás most mindezekre a kérdésekre megadja a választ.


És, aki az összeállítást végezte nem más, mint a a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság elkötelezett támogatója, a K&H. A banknál nap mint nap számokkal, adatokkal, elemzésekkel dolgoznak, épp ezért érdekesnek tartották megvizsgálni a
Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékok főbb mutatóit is. S most lássuk az eredményeket!


1. London harmadik alkalommal ad otthont a világ legnagyobb sporteseményének. 1908-ban és 1948-ban is a brit főváros rendezte az olimpiát.

2. Hivatalos források szerint a sportesemény költségei jelenleg 11 milliárd font körül mozognak.

3. Az Olimpiai Park területe 246 hektár (kb. 2,5 km2), amelyen több mint 200 épületet bontottak le, hogy felépülhessenek az olimpiai helyszínek. Az építési munkálatokban 46.000 ember vett részt.

4. Az Olimpiai Park lakóépületeiből a rendezvény után egy 2.818 lakásos lakóparkot hoznak majd létre.

Az Olimpia Park területe.

5. A Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékokon összesen 203 ország, 10.500 olimpikonja és 4.200 paralimpikonja vesz majd részt

6. A versenyek összesen 31 helyszínen zajlanak majd.

7. Az olimpia szervezésében és lebonyolításában összesen 200.000 ember vesz részt, beleértve a 70.000 önkéntest is.

8. A sportesemény zavartalan lebonyolításáról 23 ezer fős biztonsági személyzet gondoskodik.

9. Nagy-Britannia több mint 10 ezer katonát rendel Londonba az olimpiai idejére, hogy biztosítsák annak biztonságos lebonyolítását.

10. Az olimpiai stadion összesen 80.000 vendéget tud befogadni.

11. Az Olimpiai Parkban lévő Média Központ összesen 20.000 riporter, fotós és egyéb média munkatárs számára biztosítja a munkafeltételeket a nap 24 órájában.

A brit fővároson mostantól a világ szeme.

12. Az olimpiai játékokra összesen 8,8 millió, a paralimpiai játékokra 2 millió jegyet adtak el.

13. Az olimpiai nyitóünnepséget várhatóan 4 milliárd ember követi majd nyomon világszerte.

14. Összesen 16.000 ember fog a vendégek étkezéséről gondoskodni.

15. Az esemény összességében 7 hetes időtartama alatt több mint 14 millió adag ételt fognak majd kiosztani, ami napi több mint napi 285.700 adagot jelent.

16. Ezek elkészítéséhez 25.000 vekni kenyeret, 232 tonna krumplit, több mint 100 tonna húst, 31
tonna szárnyas húst, 82 tonna tenger gyümölcseit, 75.000 liter tejet, 19 tonna tojást, 21 tonna
sajtot.

17. 330 tonna zöldséget és gyümölcsöt használnak fel.

18. Az olimpiai falu közelében épül meg a világ legnagyobb, 1.500 fő befogadására képes gyorsétterme.

19. A magyar kormány 570 millió forintból biztosítja a magyar olimpikonok és paralimpikonok részvételét a viadalon.

A magya olimpiai csapat kiutazása.

20. A magyar olimpiai csapat létszáma 158 fő, míg paralimpikonjaink 33 sportolóval vesznek részt a megmérettetésen.



Pozitív Nap
Forrás: K&H felmérés

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg

A különbség egy főnök és egy igazi vezető között (+brutálisan őszinte illusztrációk)

Tíz rövid pontban és hat brutálisan őszinte illusztrációban megmutatjuk, milyen kvalitásoktól válik valaki vezetővé - és milyen hibáktól lesz türannoszi főnök. Ha vezető beosztásban vagy, érdemes nagyon magadba nézni és megfontolni, vajon jól bánsz-e az alkalmazottaiddal és a hatalmaddal...

Ez az első kiállítás, ami kutyáknak szól!

A mai világban már igazából bármit lehet. Így történhetett az, hogy Londonban megnyílt az első olyan kiállítás, melyet kifejezetten ebeknek készítettek el.

10 meglepő szám a boldogságról

Szerinted a boldogság számokban nem mérhető? Dehogynem! Már mutatjuk is! :)

Őfelsége szarvasai London szívében (képriport)

Londonban van egy csodálatos park, ahová nem érnek el a nagyváros zajai. A neve Richmond Park. Hihetetlen, hogy ilyen közel van a metropolis örökké dobogó szívéhez, mert annyira más világ. A parkban több, mint hatszáz szarvas éli békés életét.


NAPI BOLDOGSÁG