Amerika felfedezte a mangalicát



Az Egyesült Államok engedélyezte a magyar tenyésztésű mangalica amerikai importját – mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete pénteken, a Budapesti Mangalica Fesztiválon tartott sajtótájékoztatón.


 A nagykövetasszony elmondta: az amerikai mezőgazdasági minisztérium két hónappal ezelőtt született döntésének eredményeként immár 20 tonna magyar mangalicára érkezett rendelés az Egyesült Államokból. Eleni Tsakopoulos emlékeztetett: korábban az amerikai fogyasztók csak osztrák vagy német tenyésztésű mangalicához juthattak hozzá, illetve attól a néhány hobbitenyésztőtől vásárolhattak, akik helyben foglalkoznak ezzel a fajtával. Elmondta: most már Magyarországról is – nemcsak feldolgozott formában, hanem húsként is – lehet majd az Egyesült Államokba exportálni a hungarikumnak számító sertésfajtát.


A nagykövetasszony kiemelte, hogy azok, akik a külkereskedelemmel foglalkoznak, általában a siker jelének tekintik, ha az amerikai piacon széles körben tudják értékesíteni termékeiket. Ez egy olyan nagy és fontos piac, ahol nemzetközi közönségnek lehet reklámozni a termékeket – tette hozzá.

A hétvégén Budapesten gyűlnek össze a reneszánszát élő ősi sertésfajta, a mangalica kedvelői. A tenyésztők, a kolbászosok-sonkások és a fogyasztók is. A Mangalica Fesztivál pénteken 11 órakor nyitotta meg kapuit, szombaton és vasárnap 10 órától látogatható – méghozzá ingyenesen.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Az IKEA alapítója milliárdos, mégis turkálókból öltözködik

Avagy hogyan lehet két lábbal a földön maradni, akkor is amikor hihetetlenül gazdag vagy!

Piac a fagyasztóból - Szibéria

A szibériai tundra kietlen tájain élők az átutazóknak árult helyi portékákból igyekeznek megélni.

Ebben az országban imádják a magyar mangalicát

A spanyolok veszik a legtöbb magyar mangalicát: évente mintegy 30 ezer sonka, 15 ezer lapocka és 10 ezer karaj kerül az ottani piacra, és ez a teljes hazai kivitel felét teszi ki.

Ha unod a mélyfagyasztott csirkét

Szeretnél igazi magyar termékeket vásárolni, de nem tudod kitől? Fogj kezet a termelővel!

Jó hír a későn kelőknek vagy a sokáig dolgozóknak: elindult Budapest első esti piaca

Megnyílt Budapest első esti piaca, amely csütörtökönként 13 és 21 óra között várja hazai és külföldi látogatóit ajándékokkal, finomságokkal és szép csecsebecsékkel.


NAPI BOLDOGSÁG