Alacsony energiaigényű házak támogatása - pályázat magáncégtől magácégeknek

A ház építési költségének 25 százalékát állja az Energia Unió Zrt., amennyiben az építtető elnyeri a cég támogatását, feltétel, hogy az új ház legalább A-kategóriás legyen. 
A visszatérítést építőanyagban adják, a támogatást pedig az Energia Unió Zrt., és a német BASF együtt biztosítja. A pályázónak a tervezett házat ProKoncept technológiával kell megépítenie. Ezeket az elemeket a BASF alapanyagából az Energia Unió gyártja. Az építési rendszer elemei grafitos expandált polisztirolból - a köznyelvben: szürke színű hungarocellből - készülnek, ennek a márkaneve: Neopor. A falazó elemek - akár a Lego kockák - egymásba pattinthatók, majd a közepüket ki kell betonozni. A belső vékonyabb és a külső vastagabb hőszigetelő réteg annyira bent tartja a hőt a házban, hogy akár passzív ház is készíthető belőle. A rendszer része még a födém- és a tetőelem is. A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek azok, akik eleve nem A-kategóriás, hanem passzív házat építenek. Ez utóbbi lényege, hogy az épület évente nem fogyaszthat több energiát, mint négyzetméterenként 15 kilowattot, amely másfél köbméternyi földgázzal, vagy pedig másfél liter fűtőolajjal egyenlő. Az EU-ban 2020-tól már csak ilyen házak építhetők. A pályázóknak szeptember végéig kell regisztrálniuk magukat, az elbírálás november közepéig tart.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Hóbagoly szállította az aranyat a magyar természetfotósnak

Aranyérmet nyert Kércz Tibor fotográfus a 2017-es francia PX3, Prix de la Photographie Paris nemzetközi fotópályázaton - írja a National Geographic.

Ezek 2016 legjobb drónfotói

A Hong Kong-i SkyPixel 2016-os légifotó pályázatára 27 ezer pazar kép érkezett. Ezeket választották a legjobbnak közülük, és a képek láttán erősen elgondolkoztunk, hogy veszünk egy drónt mi is.

Ez a fotópályázat bizonyítja: drága gép nélkül is lehet csodás képeket lőni

Úgy gondolod, hogy méregdrága fényképezőgép kell hozzá, hogy jó képeket készíts? Nincs igazad!

Magyar vonat kicsit másképp

Két pályázó, a kilencéves Haidekker Zsófia és a 12 éves Farkas András alkotása nyerte a MÁV Ha nagy leszek, vasutas leszek! című rajzpályázatát


NAPI BOLDOGSÁG