Minden nap egy alma, az orvost távol tartja: rekordmennyiségű alma lesz idén!

Rekordtermés várható az idén almából, ezért a Földművelésügyi Minisztérium több intézkedéssel segíti az almafogyasztás népszerűsítését, és támogatja a termelőket is - számolt be a budapesti sajtótájékoztatón Kurucz Éva kormányszóvivő és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A kormányszóvivő ismertette: a szakmai előrejelzések szerint idén mintegy 780-800 ezer tonnás almatermés várható, ami az elmúlt évek átlagánál 40 százalékkal magasabb, rekordtermésnek számít. 


A termelők támogatására bevezették az almasűrítmény tárolási támogatását, ami később, a készleteknek az iskolagyümölcs-programban való felhasználását is lehetővé teszi. Fazekas Sándor a gazdaszervezeteknek és a terméktanácsoknak azt javasolta, kezdeményezzenek értékesítési akciókat a nagyobb városokban, lakótelepeken, mivel ha néhány kilogrammal többet vásárolnak, akkor az idei termékfelesleg elfogyasztható, és így kevesebb importált déligyümölcs fogy.

Mindezek mellett a kormány negyvenmillió forintos keretösszeggel almapromóciós marketingkapmányt indított, hogy 6 áruházláncban 50 termékbemutatón mutathassák be a magyar almát a vásárlóknak. A Földművelésügyi Minisztérium 2 millió forintért vásárolt almát, amelyet karitatív szervezetek segítségével juttatnak el a rászorulóknak.

Bár a kormány számos eszközzel segíti a termelőket, fontos, hogy a lakosság tudatosan fogyasszon magyar almát, és abból készült termékeket. "Ha minden ember naponta legalább egy almával többet tesz bele a kosarába, azzal több száz magyar munkahely megőrzéséhez járul hozzá" - erősítette meg a kormányszóvivő. Magyarországon egyébként az átlagfogyasztás nagyon kevés, fejenként évi 15 kilogramm, a gyümölcstermesztés 60 százalékát pedig az alma adja.


Minden nap egy alma, az orvost távol tartja, mert:

- Rosttartamának köszönhetően segíti az emésztést, javítja az anyagcserét. Székrekedés, hasmenés egyaránt orvosolható vele.

- Fontos a koleszterin elleni harcban.

- Kiváló hatású cukorbetegség esetén.

- A-,B- és C-vitamint tartalmaz, valamint káliumot, kalciumot, cinket, fluort, jódot és szelént. 

- Tisztítja a légutakat, így segít leküzdeni a gyulladásokat. 



MTI / webbeteg.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?


NAPI BOLDOGSÁG