Most már biztos: a kalocsai overall nyert, Button fogja viselni

Hivatalosan is kihirdették péntek kora délután a mclarenes overalljáték végeredményét: a Kalmár István által tervezett overall toronymagasan nyert. A hungaroringi időmérő edzésen ebben vezetett mindkét mclarenes, de most Button a sao pauloi futamon is ezt hordja majd.

Nem meglepő talán, hogy másodszorra is, még határozottabban a kalocsai mintás kezeslábast szavaztuk az első helyre a tizenöt közül. A szervező Hugo Boss ezúttal hitelesítette is az infosztrádán kialakult eredményt: a McLaren istálló egyik pilótája a magyar ruhát fogja viselni a Brazil Nagydíjon. Az is kiderült, hogy Jenson Button hordja majd a kalocsai kezeslábast, a csapat másik versenyzője, Lewis Hamilton a német overallban vezet majd.

A Hugo Boss és McLaren 30 éves partnerkapcsolatának tiszteletére indított „Öltöztess fel a Fináléra” nemzetközi design versenyt igencsak elismerésre méltó győzelemmel zárta a magyar kezeslábas és tervezője, Kalmár Tamás. A simának nem mondható verseny alatt folyamatosan érkeztek a magyar szavazatok, látszott a hatalmas rajongói összefogás. 


Ahogy már korábban megírtuk, a brazíliai fordulóra kiírt újraválasztást első körben a magyar kezeslábas nyerte, ám olyan mértékű volt az előny, hogy más ország szavazási rendellenessége kapcsán a miénket is megvizsgálták és elvették az eredményünket. Egy házon belüli kényszersorsoláson a Hugo Boss cég a német overallt húzta ki nyertesnek, ám a magyar overall tervezője nem hagyta annyiban a dolgot. Miután kiderült, hogy csalásról szó sem volt az első szavazás során, egy újabbat írt ki a szervező cég. Erre a héten lehetett leadni a voksokat, mely során a magyar minta a már említett megsemmisítő győzelmet aratta. Látszik, hogy itt hatalmas rajongói összefogás, és nem utolsó sorban némi média visszhang is volt a játék mögött, aminek köszönhetően nem sikkadt el a verseny elsőkörös lefújása.  


A Hugo Boss vezetői szerint az overall felbecsülhetetlen eszmei értékkel bír, köszönhetően annak hogy a magyar kezeslábast már a Hungaroring időmérő edzésén Jenson Button és Lewis Hamilton is hordta és dedikálta, valamint azért is, mert nemsokára ismét láthatjuk Buttont vezetni a kalocsai ruhában. Emiatt a cég vezetés úgy döntött, hogy azt az overallt, melyet Lewis Hamilton hordott és dedikált jótékonysági célra árverezésre bocsátja a Roland Divatház Zrt. és a gyermekek gyógyításában segítő „Trautsch András Olivér” Alapítványnak ajánlják fel az árverésből befolyt teljes összeget. Az árverés részletei megtalálhatók a www.roland.hu oldalon.

Gratulálunk! 


Szerző: Fodor Márta

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Biztosan lesz Magyar Nagydíj 2021-ig

Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését a Magyar Nagydíj előtt, így 2021-ig biztosított a magyar világbajnoki futam jövője.


NAPI BOLDOGSÁG