Ruth Stout 1884-ben született Kansas-ben és 18 éves volt mikor New Yorkba költözött. Itt élt negyvenöt éves koráig és soha nem akart kertet. A férje vetette fel, hogy éljenek vidéken, és Ruth bosszankodva bár, de belement a dologba. Amint meglátta a fákat, virágokat, rögtön hatalmába kerítette a vágy: művelni a földet. Eleinte felbérelt egy embert, szántsa föl a területet. Permetezett, műtrágyázot, kapált, gyomlált, csak úgy mint mindenki más. Ez így ment tizenöt éven keresztül.

Ám a munkás, akit a szántásra alkalmazott, mindig később jött mint kellett volna, és így az amúgy is rövid ültetési szezon még inkább lerövidült. Egyszer azonban Ruth türelmetlen lett. Alig várta, hogy végre csinálhasson valamit a kertben.

Kint sétálgatott épp, mikor meglátta az aszparáguszt és kérdőre vonta: hogy lehet, hogy neki nincs szüksége szántásra, a többi növénynek pedig igen? És mivel Ruth-ról volt szó, az aszparágusz készségesen válaszolt: nekik sincs szükségük rá, ültess Ruth!

Ruth pedig szaladt rögtön a magokért és már szórta is őket. Így tett élete végéig. Innentől nem ásott, nem művelte a talajt, nem gyomlált, nem kapált, nem trágyázott, nem öntözött.

Földjét egész évben szalma mulcs borította, ezért is nevezik mulcs királynőnek. Persze évekkel később rájött, hogy az aszparágusz tanácsának semmi alapja nem volt, hiszen évelő növény.