Szeptember első vasárnapján a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) ismét, immár 13. alkalommal megrendezi a Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivált.
A szervezet tájékoztatása szerint Budapesten a Millenáris Parkban sorra kerülő eseményen a résztvevők több mint 75 mozgásformát és sporteszközt próbálhatnak ki ingyen a hölgyek. „A nő, az legyen nő, legyen a család karmestere, és legyen mindehhez kellően edzett” üzeni nekünk Monspart Sarolta a rendezvény fővédnöke, az NSZSZ elnöke lesz, de a vendégek között megtalálható Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó, valamint Bánhidi Petra versenytáncos, aki kétszeres világbajnok argentin tangóban. A szervezők szeptember 4-én 10-től 17 óráig várják a mozogni vágyó nőket.
A kipróbálható mozgásformák és sporteszközök listája terjedelmes, egyaránt megtalálható közöttük hagyományos és új keletű, „trendi” játékok. Az egyéni próbatételek mellett lehetőség lesz olyan csapatsportok kipróbálására, mint az intercross és kötélhúzás. A szervezők természetesen ismét gondolnak a fiatalabbakra is, a gyerekeket ügyességi és sorversenyek, labda-és logikai játékok várják. A versenyszámok alatt párhuzamosan zajlanak majd az egészség megóvásával kapcsolatos programok, a pihenni vágyók az egészséges életmód témában szaktanácsadások és fittségi vizsgálatok közül választhatnak.