Hat újabb Kerékpárosbarát Település, tíz díjazott munkahely

Hat kerület, falu, város nyerte el a Kerékpárosbarát Település címet, és tíz cég, közintézmény a Kerékpárosbarát Munkahely elismerést; előbbiek száma ezzel 24-re, utóbbiaké 30-ra nőtt.

undefinedFotó: Ritka

A kormányzat feladata, hogy minden eszközt megragadjon a kerékpározás terjedésének támogatásához - hangoztatta az eseményen Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára. Megjegyezte: nemzeti programként elsőbbséget élvez a balatoni bringakörút minőségi fejlesztése és a Budapest–Balaton kerékpárút kiépítése. Kiemelt állami fejlesztésben fog megvalósulni a Folyók útja Dunamenti kerékpárút előkészítése és kiépítése is. A határmenti régiókban folyó fejlesztések kapcsán szólt arról is: a Hegyközben jelenleg három olyan kerékpárút épül, amely Magyarországot Szlovákiával köti össze.

Az eseményen a főváros XVII. kerülete (Rákosmente), Gyomaendrőd, Győr, Győrújfalu, Hódmezővásárhely és Tapolca képviselői vehették át a Kerékpárosbarát Település 2011 emléklapot. A Kerékpárosbarát Munkahely elismerést négy fővárosi cég (a Budapest Bank Nyrt., a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Mondolat Iroda Tanácsadó és Szolgáltató Kft. és a HappyBike Kft.) mellett a bugyi OBO Betterman Hungary Kft., az orosházi Guardian Orosháza Kft., a tiszaújvárosi JABIL Circuit Magyarország Kft., valamint három tokodi közintézmény (a polgármesteri hivatal, a Hegyeskő Általános Iskola és a Mesevár Óvoda) képviselői vehették át. Az eseményen elhangzott: az előbbi elismerés hat díjazottját 11, az utóbbi tíz kitüntetettjét 18 pályázó közül választották ki.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Zseniális magyar találmány a biciklilopások ellen!

Bosszantó dolog, amikor meglovasítják az ember kerékpárját, hiszen tulajdonképpen sehogy, nem lehet a nyomára akadni a sorozatgyártott bicikliknek. És, ha mégis???

Az utcai művészet új szintre lépett - szó szerint

Amikor az utcai művészet szóba kerül mi jut eszünkbe? Graffitik és hasonlók... De semmi esetre sem az, amit Stephen Lund csinált!

Süss föl nap, Szent Görgy Nap, terítsd le a köpönyeged, adjon Isten jó meleget!

Április 24-e Szent György napja. Egész Európában régóta tavaszkezdő nap ez, melyhez számos hiedelem, hagyomány kapcsolódik. Csemegézzünk most belőlük!

Tegyük láthatóvá a láthatatlant

Az új technológiája a biciklisek védelmét szolgálja...

Lélegzetelállító mutatvány biciklin (+videó)

Aki képes arra, amit ez a lengyel fiatalember véghezvitt, az egyrészt zseni, másrészt valószínűleg súlyos adrenalinfüggőségben szenved.


NAPI BOLDOGSÁG