Ezt kell tudnod, ha sikeres akarsz lenni!

Lélektani szempontból a siker egy olyan érzelmi állapot, amelyben nem a kényszerűség a legnagyobb mozgatórugó, hanem egy előre kitűzött cél irányítja. A sikeresség titka a helyes önértékelés, az önbizalom, valamint a reális célok felvázolása.


Ki lesz sikeres?


Az önbizalom és az önértékelés első korszaka kisgyermekkorra vezethető vissza, amikor a szülő őszintén örül a kicsi első lépéseinek, az első komoly mondatoknak, az első kirakós játékok összeállításának. Ezek a kezdeti pozitív élmények az alapok. Ha bőven volt részed ilyen jellegű dicséretben, nagyobb a valószínűsége, hogy felnőttként is motiváltabb vagy és nehezebben adod fel a küzdelmet mint azok, akik nem részesültek elismerésben gyerekként. Mindezt szem előtt tartva érdemes tudatosan odafigyelned arra, hogy saját gyerekeidet is támogasd, biztasd, amikor napról napra ügyesednek!

Kezedben a siker!

„Meg tudom csinálni!”


A sikeres emberek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy kellő bátorsággal és erőfeszítéssel lássanak munkához, melynek célja az, hogy akár legmerészebb vágyaikat is megvalósítsák. Megfelelően tudják kiválasztani azokat az eszközöket, amelyek segítik ezeknek a céloknak az elérésében, illetve ki tudják szűrni a kritikus tényezőket, amelyek hátráltatják az eredményességet. Aki jó önismerettel rendelkezik, megvan a képessége a folyamatos fejlődésre és tisztában van saját értékeivel, az eléri céljait! Ha tehát erre törekszünk, a sok egyéb pozitív változás mellett céljaink megvalósítását is kedvezően befolyásolhatjuk.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Év végi agytakarítás: 8 dolog, amit még idén pucolj ki az életedből!

Az utóbbi időben többször is felvetődött, hogy az emberek miért tesznek különös dolgokat akkor is, ha attól cseppet sem lesznek sem boldogabbak, sem elégedettebbek, sőt egyenes károsan hatnak rájuk ezek a szokások.

30 ok az önbizalomra!

30 ok arra, hogy az légy, aki mindig is akartál lenni! hiszen lehetetlen sikeresnek, boldognak lenni, ha az ember önmaga útjába áll...

10 apró, de annál fontosabb mérföldkő egy nő életében

Ahogyan az ember öregszik, megtanulja, vannak olyan események az életében, amelyek talán nem olyan látványos, kézzelfogható eredmények, mint egy előléptetés vagy a gyerek kitűnő bizonyítványa, de annál fontosabbak az önismeretünk és a belső békénk tekintetében.

Tíz híres férfi, aki cicababák helyett vérbeli nőket választott

Ha úgy akarnák, sorban állnának az ajtajukban a modellek, sőt talán sorban is állnak, de nekik más az igazi. Matt Damontól Jon Bon Jovin át Sebastian Vettelig színészek, zenészek és sportolók bizonyítják, hogy a sztárvilágban is az igaz szerelem a hosszú kapcsolat titka.

Ezzel a titkos fegyverrel csábítja el a nő a férfit (és ez nem a szépsége)

Minden emberben megvan az a csábító erő, tulajdonság, adottság, amivel leveszi az ellenkező nemet a lábáról. Azonban pontosan nem lehet meghatározni, hogy ki mitől válik vonzóvá.


NAPI BOLDOGSÁG