A Bajnokok Ligája-győztes spanyol FC Barcelona nyerte a labdarúgó Európai Szuperkupát, miután a péntek esti, monte-carlói mérkőzésen 2-0-ra legyőzte az Európa Liga-címvédő portugál FC Portót.
A katalán együttes a 39. percben az európai szövetség (UEFA) által csütörtökön Év játékosának választott argentin Lionel Messi góljával szerzett vezetést, a végeredményt pedig a frissen szerződtetett Cesc Fábregas állította be a 88. percben. A Barcelona rekordot jelentő módon nyolcadik alkalommal küzdött meg a trófeáért, amelyet negyedszer hódított el, s így az örökranglistán immár egyedül áll a második helyen az ötszörös győztes olasz AC Milan mögött. Az első félidőben nyoma sem volt a Barcelonától megszokott sokpasszos futballnak, egyáltalán nem tudták uralni a játékot, s majdhogynem a Porto játszott veszélyesebben. Ennek ellenére a játékrész hajrájában mégis a katalánok szereztek vezetést, így egygólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe.
Magabiztosan nyerte a Barca az Európai Szuperkupát. (Fotó: nemzetisport.hu)A folytatásban - vélhetően a vezető gólnak köszönhetően - már sokkal magabiztosabb volt a BL-győztes, s többször percekre sikerült eldugnia a labdát a rivális elől, ugyanakkor a támadó játékban akadozott Guardiola vezetőedző gépezete. A találkozó végére kinyílt a kiállítás miatt megfogyatkozott Porto, a Barcelona pedig ezt kihasználva egy újabb találattal végleg eldöntötte a kupa sorsát.A csapat történelmet írt ezzel a győzelemmel, mivel megelőzte örök riválisát a Real Madridot győzelmeik számát tekintve.